2010. december 14., kedd

Tárkonyos pulykaragu hevítő fűszerekkel


Nah ez már megint mi a csoda? Hevítő fűszerekkel ??
Hát igen tél van és hideg, és hogy eláruljak egy kis titkot én bizony régen picit autodidakta módon foglalkoztam jógával és természetgyógyászattal is.A fűszerek és egyébként az étkezések is kapcsolódnak a jogához is mert ugye az egyfajta életmódot sejtet, na azért nem bonyolódnék ebbe bele hisz nem úgy élek csak szerettem volna ezt is megismerni. Szóval bizony sok mindent jelentenek a fűszerek számunkra és nem is tudjuk valójában hogy hogyan működnek és hogyan segítik a szervezetünk, emésztésünk, és energia ellátásunk. Vannak hűsítő, hevítő,lazító, nyugtató,hűsítő fűszerek és ezek bizony a testünknek nagyon jót tesznek. Tudtad például azt hogy az európai emberek gyomra azért beteg sokszor mert az egyik nem túl népszerű ízt mint a keserű alig fogyasztjuk, ez az íz felel azonban az emésztésünknél a nehezebb ételek feldolgozásánál. Vagy tudtad például azt hogy egy kismama vagy akár bárki ha elmegy e gyümölcspult előtt és megkíván valamit az nem csak csupán az élvezet miatt kívánja meg? Ez a tudatunkkal van összefüggésbe mert bizony az agyunk tudja hogy miben milyen értékes ásványok és vitaminok vannak és te azért kívánsz meg valamit mert ami abban a gyümölcsben zöldségben van ami hiányzik a szervezetből, tehát ilyenkor ne arra gondolj hogy megtehetem e azt hogy megveszem, hanem próbáld meg megvenni és élvezettel elfogyasztani. Szóval igazán akkor érdekes a főzés és étkezés ha picit utána nézel melyik fűszer mivel kombinálható jól és mivel harmonizál igazán és hogy ugye próbáljuk ezt még egy picit fokozni egészséges is legyen és a léleknek testnek egyaránt táplálékot adjon. Szóval most úgy gondoltam a nagy hidegben egy jó forró nem túl nehéz de mégis tartalmas leves ad táplálékot, amitől szinte érzed ahogy szétárad a testedben a forróság és segít leküzdeni az első téli depressziós napok tüneteit is.
50 dk zsírjától letisztított pulyka felső comb filé
2  sárgarépa
1 szép zeller(lehetőleg zölddel együtt)
2 fehérrépa
1 nagy csokor friss laska gomba
egy kis szárított vagy friss lestyán levél

1 negyed kaliforniai paprika
1 pici paradicsom
kevés őrölt gyömbér(de lehet friss reszelve de csak óvatosan mert erős)
1 kevés őrölt szerecsendió
Kevés tárkony
1 kevés frissen tört szecsuani bors és benne párszem fekete bors is(kínai fűszer boltba vagy gyógynövényesnél betudod szerezni)

kevés vaj vagy margarin 3-4 dkg
én teszek bele 2 marhahús leves kockát is

1 dl tejföl
kevés liszt
A Pulykahúst csíkokra aprítom és a zöldségeket megtisztítom felkarikázom, gombát felcsíkozom, kaliforniai paprikát  fel kockázom, zellert 4 be vágom kis zöldet rajta hagyva, és a maradék zöldjét pár szál szárított lestyánnal összekötözöm. Kevés vajat forrósítok rádobom a felaprított pulykahúst kicsit pirítom majd a zöldségeket is hozzá teszem, megfűszerezem és sózom még kevés ideig párolom majd rászórok egy evőkanál lisztet.

 Ezután felöntöm kb 1,5 l vízzel hozzáteszem a leves kockát és a csokor zellert, lestyánnal majd lassú tűzön főzőm.Megkóstolom és ha úgy kívánja utána ízesítem. Mikor a hús megpuhult a tejfölt egy kis forró levessel elkeverem és a levesbe öntöm folytonos keverés mellet. Még hagyom hogy felforrjon a tejföllel is és utána kiemelem belőle a levél zöldségeket majd forrón tálalom. Ebbe a levesbe nem teszek tésztát mert így finom ahogy van, könnyű ízletes és átjárja a tested energiával feltöltve.
Jó étvágyat hozzá !
Még egy érdekes leves ami szintén hasonló hevítő hatású ITT !

2010. december 11., szombat

Mac-csináltam Reggelire.....

Néha megkívánok egy kis gyorsétteremi kaját is de sajnálok rá annyi pénzt kidobni mert, tudom hogy egyszerűen gyorsan és finoman is meg lehet csinálni, ráadásul ha itthon készítem el tudom mi kerül bele. Nem mint ha nem bíznék meg ezekben az ételekben de  így megvan a varázs az illatok a meló és a jól megérdemelt kaja, ráadásul szeretek ezzel maszatolni ;)
Akkor üljünk be a jóba és csináljuk Mac
Hát egyik reggel így egy kis tavaszi röfiburgert csináltam tojással és sajttal.
kb hat hús pogihoz 50 dkg sovány darált sertés hús
1-2 csipet őrölt gyömbér
1-2 csipet őrölt rozmaring
én egy kis grill fűszer keveréket is tettem bele
kevés őrölt bors
1-2 evőkanál étolaj
1 kis worchester szósz
pár csepp ketchup
kis só
Alaposan gyúrjuk össze osszuk 6 felé és egy tiszta nejlon zacskó közt lapítsuk ki egyenletes karikára olyan fél cm vastagra.
Amit még használtam hozzá
Magvas császár zsemle
saláta levél 2
paradicsom 1
mustár
majonéz
lila hagyma karikák
toast sajt (Gyorsan és jól olvad)
a 4 hamburgerhez 2 tojásból vékony rántotta lepény amit megfelezve sütöttem ki mint egy palacsintát azután elfelezve szalvétára hajtottam.

A Hús pogácsákat egy kontakt grillbe alaposan megsütöttem amikor megsült rátettem a szalvétára hajtott rántottát, majd a toast sajtot, félre raktam és a grillbe picit megpirítottam a félbe vágott császár zsemléket is.

Mikor szépen megpirult akkor egy kis majonézt kentem alulra rá a húspogit a sajttal és tojással, egy két szelet lila hagymát, pici mustárral meglocsoltam rá a tetejét és máris kész volt a finom ropogós szaftos mac-röfi szendvics, amihez igazán egy pohár finom frissen facsart narancslé dukál.
Na ugye hogy neked is összefutott a nyál a szádban, akkor nosza kerekedj fel vedd meg a hozzávalókat és csinálj a lurkóknak is belőle.
Jó étvágyat !


2010. december 6., hétfő

Göngyölt töltött sertés tarja, szaftosan

A mostani munkahelyemen a szünetekben szó esik a főzésről és megemlítettem a göngyölt sertés tarját ami felkeltette az érdeklődésük így leírom én hogyan készítem.
Ez a hús finom szaftos ha megfelelő tarja szeleteket választunk hozzá, én a kiválasztásnál arra ügyelek hogy ne a tarja inasabb végéből kapjak hanem inkább a hosszú karaj felőli részéből , legyen szépen zsírral átszőtt de ne túlzottan, nyugodtan szóljunk a hentesre ha nem azt adja amit kérünk.
3-4 személyre a recept
Én dupla szelet húst számolok de ezek nagy szeletek többnyire és elég kiadós is. Ha megmarad vacsira is jó lesz.
Tehát 6-8  szép tenyérnyi szelet tarja kiklopfolva enyhén fűszerezve
Én előszeretettel használom a Lucullus sertés sült fűszereit mert jó áron kaphatóak és ízletesek nem csak a só dominál.
4 áztatott kicsavart zsemle
4 szem közepes csiperke friss kemény
5-6 csirkemáj
1 nagy csokor petrezselyem
1 fej vörös hagyma
2 tojás
étolaj kb 1 dl
egy kevés házi piros paprika
őrölt bors
kevés ételízesítő
2 dl tejföl
A hagymát apróra vágom és kevés olajon megdinsztelem, tehát nem pirítom meg. A gombát megpucolva megmosva szintén apró kis kockára vágom, a csirkemájat pedig elkaparom egy deszkán, és a zöldpetrezselymet is felvágom apróra.(Ha van snidlinged is azt is vághatsz bele pluszba) A dinsztelt hagymára teszem a gombát amit addig pirítok amíg a leve el nem fogy és ekkor ráteszem az elkapart csirkemájat majd kis borssal és ételízesítővel ízesítem és mielőtt a csirkemáj kifehéredik teljesen, rádobom a felaprított zöldpetrezselymet is egyet kettőt kavarok rajta és félrehúzom hűlni, ráteszek egy pici pirospaprikát épp egy fél kávéskanálnyit csak hogy legyen egy kis színe.
A kicsavart zsemlékre ráteszem a két felütött tojást, majd az előbb elkészített de nem forró hagymás petrezselymes egyveleget, majd alaposan átgyúrom hogy ne maradjanak benne zsemle csomók, és óvatosan fűszerezem kis őrölt borssal ételízesítővel, de vigyázva mert a sülés során előjönnek az ízek jobban, meg ugye a hús szeletekre is tettünk kevés fűszert. Ha kész egy kisebb tepsit kiolajozok nem túl gazdagon, amiben majd elférnek kényelmesen a húsok.A tenyeremre fektetve egy hús szeletre annyi tölteléket teszek hogy a két oldalát picit behajtva lazán begöngyölhető legyen. Nem kell összetűzni ha elég nagy a hús szeleted és lazán egymás mellé teszed a tepsiben nem fog szétnyílni, arra ügyelj hogy a hússzelet széle az alulra kerüljön.Ha kész a göngyölés akkor a tetejét szépen átkenem alaposan tejföllel a göngyölt húsnak. Lefedem alufóliával és a sütőbe teszem 180 fokra kb 1,5 órára. Ha megsült leveszem róla az alufóliát és 10 percig pirítom még hogy kapjon egy kis színt. Utána hagymás tört burgonyával vagy amivel szeretnéd tálalhatod a  köretre löttyintve egy kis szaftot. Házi savanyúsággal nagyon finom., de a friss saláta is megy hozzá.

A kép még a büfébe készült ahol ezt készítettem :)
Tipp: A fent elkészített töltelékből ha megmarad a hús mellé téve süsd meg, vagy akár készíthetsz belőle finom leves betétet is következő képen.
Fektess az asztalra egy folpackot és a széleitől kb 5-6 centire középre evőkanállal csinálj kis hurkát a töltelékből a közepére majd az egyik végét megfogva göngyöld szorosra, A Végeit kösd be egy erős madzaggal amit megvehetsz az üzletben a konyha felszerelések közt(Zeller vagy petrezselyem kötöző). Ne legyen laza a hurka és a folpack is feszüljön és ne csorogjon a töltelék sehol ez a lényeg. Szurkáld meg egy hústűvel pár helyen, és tedd bele egy jó csontlevesbe vagy húslevesbe és néha óvatosan megfordítva kb főzd 15- 20 percig a gyöngyöző levesedben.Azután vedd ki fektesd egy tálra hagyd kicsit kihűlni, csomagold ki és szeleteld fél cm es szeletekre és a forró leveseddel fogyaszd egészséggel. A tölteléked ízét is variálhatod majoránnával vagy pici kakukkfűvel de ne vidd túlzásba a fűszereket.
Jó étvágyat !

2010. december 5., vasárnap

Finom illatos fűszeres forró kávé a hideg decemberi reggelekre...

Valamit már megint kisütöttem, de ehelyett inkább kifőztem, üldögéltem a jégvirágos kocsiban és arra gondoltam milyen jól esne valami finom, ízletes forró ital. De legyen már egy kicsit ez is olyan ünnepi, egy picit más, ahogy kortyolod és rálehelsz az ablakra, és oda rajzolod a jégvirágok közé az álmod, legyen ebben az italban valami pici varázslat. Eszembe jutott amit az ikeába vettem török kávé főzőt és máris pörögtek a fűszerek az agyamba, vajon mi is található otthon a szekrény fiában és mi illene ehhez mi tudná behozni egy kicsit a meleget a lelkünkbe ezeken a hideg napokon.
Vágjunk bele egyszerű lesz talán a fűszerek beszerzése kicsit nehezebb de minden megoldható.
3-4 csésze hosszú törökös kávé hozzávalói fűszeresen
Egy török kávé forrázó az ikeából de csinálhatod egy edénybe is és egy finom szűrön átöntöd, vagy hosszú filteres kávéfőzőn.
2-3 szem zöld kardomon mag
6-7 szem fekete kardomon mag
1 db szegfűbors
1 csipet szerecsendió 
1 fél csomag vaníliás cukor (ha lehet burbon)
és egy teáskanál szárított hibiszkusz virág
2 dl lobogó forró víz
3 mérőkanál erősen pörkölt(olaszos)  finom őrölt kávé ( 1 kanál kb 9 gramm)
A fűszereket tedd egy mozsárba és törd durvára a vaníliás cukorral.
Öntsd bele a kávé forrázóba a kávéval együtt és és töltsd rá a lobogó forró vizet, majd nyomkod le kicsit(ha edényben csinálod alaposan kavard át). Hagyd állni 3-4 percet közben néha még párszor nyomkodd át.
Utána töltsd csészékbe mint egy hosszú kávét, és ízesítsd barna cukorral vagy mézzel, kis tejszínnel,tejhabbal vagy porral ülj bele kényelmesen a fotelodba és fogyaszd el jó egészséggel, piciket kortyolva élvezd az ízét.
Tipp: Minél tovább hagyod állni annál erősebb és fűszeres kávéd lesz.
A fűszereket beszerezheted jobb gyógynövényboltokban is.


2010. november 30., kedd

Kenyérlángos (langalló,pompos) ahogy a drága nagyim mesélte...


Könny gyűlik a szemembe amikor felidézem drága nagyim milyen jóízűen mesélt a régi korokról és annak az ételeiről. Mindig elmesélte hogy bizony kis unokám akkoriban azért az emberek is tudták még egymást tisztelni, és az ételeket becsülni. Sajnos szegény nagyim ma már nem a régi de azért odaföntről a nagy tesó még mindig rendes hozzá mert 86 évesen azért be biciklizik a tanyáról a faluba vásárolni, de sajnos főzni már elfelejtett és egy picit a nevekkel is bajban van. A szakács művészetet ő kedveltette meg velem mert ő egy bölcsődében és az uraságnál főzött sokáig és beleitatta ennek a szeretetét a lelkembe.Még most is a számban érzem a süteményinek az ízét amit elfelejteni nem tudok, de ma már ha tehetem inkább én készítek neki süteményt mert ezért él hal. Sokat mesélt nekem az akkori világról amit a történelem könyvekből nem lehetett megtudni, mindig élvezettel hallgattam, de főként arról hogyan is zajlott akkoriban egy kenyér sütés és milyen nagy esemény volt ez minden héten amiben szinte minden fehérnép rész vett a háztartásból. A hangulata azt hiszem szebb mint bármelyik mese sok sok gyerekkel akik a forró kemence mellet várták hogy elkészüljön nekik a tejfellel megkent finomság a langalló (kenyérlángos).A szegénység akkoriban nem azt jelentette mint ma, hanem még több szeretet adott embereknek és még több megbecsülést egymás felé. Sajnos ma már azokat a dolgokat amit akkoriban csináltak nehéz ugyanúgy elkészíteni, de azért számomra oly annyira fontos kenyérlángos történetét nem szeretném kiveszni hagyni. Szóval mind mindegyik ételnek ennek is picit változtattam az összetételén de próbáltam nagyi szája íze szerint elkészíteni. Íme tehát a recept.
40-50 dkg kenyér liszt (bl-80)
10-15 dkg finomra paszirozott főtt burgonya
1-2 dkg vaj
az áttört burgonyába hogy sütés közben ne szívja be az olajat a lángos ha nem sütőben sütjük
(ha ez nincs akkor tehetsz bele két evőkanál burgonyapüré pelyhet is)
1 teáskanál finom só
egy teáskanál kristálycukor
3 dkg friss élesztő
1 dl étolaj
kb 1 csésze azaz 2,5 dl jó meleg víz
vagy a főtt burgonya langyosra hűlt főző leve.
(egy csésze 2,4 dl )
A lisztet szitáld egy kényelmes nagy tálba, majd szórd rá a sót és cukrot az át passzírozott burgonyát is és az olajból locsolj rá kb jó fél dl, az élesztőt morzsold bele, majd egy csésze meleg de ne forró vizet önts rá, és egy étkezési villa segítségével kavard el addig amíg nem látod kell e még bele víz, a maradék vizet lassan adagolva és keverve a villával adj annyit hozzá hogy egy masszív de ne túl lágy tésztát kapj.Ezután szépen tisztára mosott kézzel alaposan dagaszd át egészen addig amíg a tésztádon apró hólyagocskák nem jelennek meg, de ha megfelelő volt a víz hőmérséklete és jó volt az élesztőd és kenyérliszted is ez nem tart öt percnél tovább.(Ha van otthon kenyérdagasztó géped azzal is bedagaszthatod a tésztád akkor a folyadékkal olajjal (jó fél dl)vízzel kb (3dl) kezdünk, utána élesztő, só, cukor, burgonya és végül a liszt.)Ha kész a dagasztás akkor takard le egy meleg helyen a tésztád és hagyd fél órát kelni, azért nem kell több mert a meleg folyadéktól hamar megfog indulni.(én szoktam a mosogatóba meleg vizet engedni és egy magasabb tálra téve letakarva kelesztek.) Nagyon szeretek kelt tésztát készíteni mert számomra mindig örömöt jelent látni ahogy egy tészta élni kezd.
Mielőtt letelik a fél óra kelesztés előtte kapcsold be a sütőd 200-220 fokra ha légkeveréses, és készíts elő három-négy lapos tepsi méretű sütőpapírt amire majd a lángosokat teszed.Most a maradék olajból egy evőkanálnyit vegyél a kezedre és a lángost tésztád oszd három vagy négy felé, mindig olajozva a kezed a  tésztát megszeretgetve nyújtsd ki őket kb fél cm vastagra a sütőpapírokon, ne ijedj meg hogy a tészta olajos marad lehet rajta annyi hogy szépen csillogjon, sőt ez segít nekünk hogy ne száradjon ki. 

Ha kész tedd be a sütőbe és süsd sötét zsemle színűre, kb 10-15 perc egy lángos.
Amíg sül reszelj sajtot vagy keverj el egy pohár tejfölt, vagy esetleg egy gerezd reszelt fokhagymát pici vízzel és olajjal ki mit szeret, de a lényeg hogy ez a lángos úgy finom ha valamit kenünk rá.(lehet kapros tejfölös túrót is vagy akár ledarált sertés pörköltöt vékonyan kis reszelt sajttal, vagy krémsajtot zöld fűszerekkel ami jól esik és kéznél van).Ezzel a lángossal nem csinálsz olaj szagot és könnyű lesz nem csordul majd le a fáradt égett olaj a szád szélén mint a piacokon, mert finom és ropogós a tésztája.

Ha kisült vedd ki a sütőből és kend rá amit rá szántál azonnal én tejföllel és sajttal, fűszeres csípős mozzarellával szórtam meg. 
Vissza adja így az ünnepek tájékán neked majd a konyhád és a család melegét, a friss kenyér illatát, a közös étkezések varázsát ahogy együtt várjátok hogy elkészüljön és kisüljön a második még finomabb lángosotok is.
Kívánom számotokra hogy legalább ilyen boldog és békés legyen minden étkezésetek mint ennek a receptnek a hangulata volt.
Jó étvágyat !
Update: Ezt a lángos tésztát használjuk az olajban sütött és töltött lángoshoz is, csak akkor olajos tálcára egyenlő részekre osztjuk a tésztát golyókat formázva kicsit 10-15 percet pihentetjük nyújtjuk és sütjük

2010. november 29., hétfő

Csibe csapat mostmár tojást is termel

Reggel még 3 kakas ordítására ébredek mert egyet már elajándékoztam (a fehéret).
Mikor meglátták az első havat bohóckodva eljátszották hogy ez mennyire félelmetes elem is azután pedig havat fagyizva hűtötték magukat a nem túl meleg napon. Szokták mondani annyi esze van mint egy csirkének, persze ez úgy látom azonban nem minden csirkére igaz viszont sértő kijelentés a csirkék számára . :)
A Kakasok reggel mikor kiengedem őket mindenféle kavicsokat hordanak ajándékba és hívogatnak engem is mintha közéjük tartoznék. (persze én vagyok a legnagyobb kakas).
Hagyják hogy felvegyem őket és megsimogassam sőt a barna kedvenc megvár a kapuba és kiköveteli magának.
A tyúkok is aranyosak miután kilestem egyiket hogy születik a tojás bár ezt már gyerek koromban megtettem, azután kijött és megsimogattam őt megköszönve a tojást, de este már kikövetelve ő is odajött egy simogatásra.
Az egyik képen a szürke(irombás) produkálja éppen magát a kutyáknak, mert ugye megszokta hogy ők is vannak, később még a földre is lefeküdt porfürdőzni nekik amit nem tudtam lefotózni, de nagyon muris volt mintha azt mondta volna az ebeknek -nézzétek csak én ilyet is tudok.
Szóval csak gurulnak a tojások az öt tyúktól, de még csak kettő tojik 1-2 tojás naponta.
Íme a mini tojás üzem :)