2017. július 28., péntek

Ropogós,sajtos, baconös cukkini fasírtok


Hu de jó régen írtam ide, de hát azóta sok minden történt velünk, még mindig Angliában élünk dolgozunk (immár 5 éve)és végre van egy szép kis kertünk is, sok sok zöldséggel, a munka a kert és a sok minden amiért nem tudtam nagyon időt szakítani az írásra, ez persze nem panaszkodás mert minden percünk jól telik és például sokat biciklizünk, kirándulunk. Egyik barátom mondaná erre ha egy nap 72 órából állna nekem az is kevés lenne. Persze enni és főzni azért nem felejtettünk el, és mivel a kertben sok cukkini terem azért a rántott cukkinin kívül próbálok más dolgot is kitalálni belőle.
Vágjunk is bele.

Kb 16 fasírt lett nekem belőle

2 közepes vagy 3 kis zsenge cukkini
2 gerezd zúzott fokhagyma

1 egész tojás
3 evőkanál graham liszt(lehet sima is)
3 evőkanál zsemlemorzsa(plusz a morzsázáshoz)
őrölt bors

kevés ételízesítő
10-12 dkg bacon kockázva pirítva

10-12 dkg nem zsíros reszelt sajt

egy evőkanál görögszéna(kihagyható)


A megmosott cukkiniket alma reszelőn lereszeljük picit sózzuk és 10 percet állni hagyjuk, utána pedig jól kinyomkodjuk. 

Beletesszük az egész felütött tojást, a fűszereket, ételízesítőt(óvatosan mert a bacon is sós és a cukkini is sózva volt) a 3 evőkanál lisztet és zsemlemorzsát, az apróra zúzott fokhagymát, az almareszelőn reszelt sajtot a nem túl forró pirított bacont a zsírjával együtt, majd alaposan összedolgozzuk. Ha híg a tészta kevés zsemlemorzsát még adhatunk hozzá, de ne legyen száraz a massza!

Amikor összeállítottuk gombóc méretű gombócokat formázunk belőle és zsemlemorzsában óvatosan megforgatva fasírt alakúra lapítgatjuk, 


majd forró bő olajban szép barnára sütjük.

Én még készítettem hozzá tejfölös, újhagymás, petrezselymes mártogatóst is.

1 doboz tejföl
 3-4 szál újhagyma apróra vágva
 egy 2-3 szál petrezselyem apróra vágva
csipet só( én sárga aromat sót használtam)
kevés bors

Keverjük össze és tunkoljunk vele a friss ropogós cukkini fasírtunkkal.
Házi sütőben sült fűszeres hasáb burgonyát tálaltunk hozzá.
Jó átvágyat kívánok és kellemes időtöltést!

A Graham(csicseriborsó liszt) egészséges, glutén mentes és kevesebb tojást igényel, szívesen használom mert az ételek könnyebbek és ropogósabbak tőle
A Sárga só( Knorr Aromat) egy ízesített sóféle, szívesen használom levesekbe sült burgonyára vagy fasírtokba
A görögszéna (fenugreek)friss felfedezés egy könnyed nem túl tolakodó és nem túl intenzív fűszer, jól illik ebbe a fasírtba