2023. január 8., vasárnap

Cukor és fehérliszt mentes kókusz kocka


Nem titok hogy cukros vagyok és tablettát szedek de ettől még az édességet nagyon szeretem persze próbálok óvatosan duhajkodni meg kísérletezni hogy cukor mentesen is finom sütit vagy ételt lehessen készíteni. A kókusz kocka nagy kedvencem, így most erre esett a választásom már csak azért is mert maradt egy kis olvasztott étcsoki a hűtőbe a Karácsony után. Én szinte mindent steviával eszek iszok tudom hogy drága de itt nagyon sok akció van és figyelem őket most is közel fél áron jutottam két nagy dobozhoz, persze tudni kell hogy a stevia sem tiszta legtöbbször keverik erythritol-al

A tészta

4 tojás

20 dkg barna rizs liszt

5 dkg mandula liszt

1,5 dl alternatív tej ez most proteines zabtej volt

6 -7 cl olaj vagy kókusz zsír olvasztva

2 evőkanál xilit és 3 stevia került bele de használj amit szeretsz

vanília kivonat

10 gr glutén mentes sütőpor

csipet só

A tojásokat szét választottam majd a sárgáját habosra kevertem az édesítőkkel és fehérjét a csipet sóval kemény habbá vertem. A száraz anyagokat alaposan összekevertem. A habot és a sárgáját óvatosan összekevertem, hozzá adtam az olajat és az alternatív tejet, majd apránként a száraz anyagokat is elkevertem vele vigyázva hogy ne törjem nagyon persze így is felére összeesik nem kell aggódni majd a sütőpor teszi a dolgát. 180 fokos sütőben 25 perc alatt megsütöttem egy ki sütő papírozott 20*25 tepsibe, majd egy rácson kihűtöttem. Mikor ki hült felvágtam nem túl nagy kockákra nekem 38 kocka lett.

A csoki szósz

 15 dkg 80 százalékos étcsoki

2,5 dl alternatív tej mondjuk kókusz tej

2-3 dkg vaj vagy kókusz zsír

3 evőkanál cukor mentes kakaópor

2 evőkanál stevia

Főzzük össze és közben keverjük agy habverővel csomó mentesre. Inkább étcsokis legyen mint édes.

 20-25 dkg os kókusz reszelék beforgatni

Egy sütő csipesz segítségével belemártottam a piskóta kockákat a csokiba, lecsepegtettem és a kókuszba forgattam. Egy zárható dobozba tettem hogy ne száradjanak ki, persze 2-3 darab frissibe áldozatul esett a tesztelésnek. Nem lett édes nagyon finom puha és igazán kiadós.

Minden szépet és jó egészséget mindenkinek!









2022. december 22., csütörtök

Guszta és finom párolt hal nem csak ünnepekre

 Ugyan nem a legolcsóbb de lazacot készítettem, bár ezt a mutatványt akár más egész hallal akár szelettel, szálkással vagy nem szálkással is el lehet játszani, ki hogy szereti. Én nem nagyon szeretek szállkázni evés közben így most csak azért hogy kipróbáljuk vettünk egy szép darab 50 dkg os lazac filét amit itt bőrrel együtt árulnak de ezt nem kell levenni róla. Ez a recept jó lehet erősebb hal izű halakhoz is mert kellemesen elveszi a tolakodó pocsolya ízüket és jó aromát és szép látványt is nyújt. Én előtte soha nem ettem meg a lazacot de megtanultam jol fűszerezni picit pácolni akár grillezés előtt vagy mint most is egy alufólia segítségével jó ízeket párolni bele.

Mi két személyre vettünk egy 50 dkg os lazac filét (elfogyott)

két vékonyabb héjú citromot (Készíthetjük naranccsal is de akkor kapor helyet friss rozmaringgal)

hal fűszer keveréket

mozsárban törtem  még rá kevés mustár magot és szecsuani borsot és simát is( ez elhagyható de jó ízt ad)

sót is használtam nem túl sokat

egy csokor kaprot(narancsos változatnál pár szál rozmaring)

kb 4 dkg vajat de használhatunk oliva olajat is vagy margarint

Egy nagy darab alufólia

Fűszerezzük be a hal két oldalát ha frissen törtünk fűszereket azzal is és enyhén sózzuk

szeleteljük le a vajat fektessük le a alufóliát és a közepére tegyünk pár darabot a hal nagyságától függően.(vagy olajozzuk meg gyengéden)

fektessünk rá kaprot és citrom karikákat majd tegyük rá a halat vagy hal szeletet, majd a tetejére ismét vaj kerül, kapor és citrom karikák.

két oldalról hajtsuk be a fóliát és szépen a másik odalát is hajtsuk rá lehetőleg úgy hogy minél jobban össze zárjuk.

tegyük a hal szeletet 175 fokos sütőbe 20 percre ez egész halnál nagyságtól függően változhat akár 40 percre is. 

Amikor elkészült  és tálalni akarjuk úvatosan nyissuk ki mert a kicsapodó gőz megégetheti a kezünk és tálaljuk. Ne aggódjunk ha a halon rajta maradt a pikkelyes bőre ami alul van, párolás után szépen leválik róla a hús és nem engedi kiszáradni a halhúst.

Mi most édesburgonya gerezdeket sütöttünk ugyan azokkal a fűszerekkel amit a hallnál használtunk és dobtam közé pár diút és fenyő magot is a tepsire, oliva olajjal spricceltem meg, de lehet répát, zöldséget, bébi céklát, paszternákot is hasonlóan  feldarabolva sütni hozzá, a dió és a fenyőmag picit dob rajta és mikor megpirul nagyon finom.

Remélem tetszett ez a halas recept, ha van kedvetek próbáljátok ki nem fogjátok megbánni.

Békés, Boldog Ünnepeket és mindenkinek szerencsés

 Új Esztendőt kívánok erőben egészségben.












2022. december 17., szombat

Stefánia torta, egy méltatlanul elfelejtett nagyon finom csokis torta

 

Mikor szakács tanuló lettem a Gyermekélelmezési Vállatnál akkor Budapesten a Százados úti iskolában kezdtem a gyakorlataim ahol volt egy büfé is. Persze mint mindent azt is felfedeztem és az étkezések után szivesen mentem oda is nassolni, akkor lett a kedvencem ez a sütemény amit ott vásároltam először. A majdnem Dobos torta nagyon finom rokokó krémmel, kakaó porral a tetején a vékony rétegekkel egy ideális sütemény lehet az ünnepekre. Nem túl bonyolult elkészíteni ezért mivel vágytam rá belevágtunk. A süteményes iskolai könyvbe sem találtuk meg így felkutattam ezt a régi finom sütit a Stefánia tortát . Ez a nagyobb 24 cm torta forma mennyisége.

Dobos lapok massza:

9 tojás

18 dkg liszt

18 dkg kristálycukor

3 dkg olvasztott vaj

vaníliás cukor

Elkészítés:

A tojássárgákat a cukor 1/3-ával habosra keverjük, majd a fehérjét a maradék cukorral kemény habbá verjük. A két keveréket óvatosan elkeverjük, majd a szitált lisztet kézzel óvatosan beleforgatjuk. Az olvasztott (nem forró) vajat a végén csurgatjuk hozzá. a sütőlemezeket olajjal kikenünk, lisztezünk, majd tortakarikával bejelöljük a lapok helyét. 6 vékony lapot kenünk ki, kb. 10 percet sült. Még melegen alávágjuk, hagyjuk kihűlni, nem fordítjuk meg. Mi kirajzoltuk sütőpapírra egyszerűbb és nem kell olajozni, lisztezni.


Krém:

2 dl tejszín

20dkg cukor

25 dkg krémmargarin

5 dkg kakaó

5 dkg étcsokoládé

vaníliás cukor

további 20 dkg krémmargarin

A kakaót átszitáljuk.

A tejszínt a cukorral felforraljuk (kb. 116-118 °C). Beleszórjuk a kakaóport, majd a csokoládét és gyorsan simára keverjük. A margarint apránként adjuk hozzá, hogy ne hűtse vissza a keveréket. Folyamatos keverés mellett 105 °C-ig hevítjük, majd hideg vizes üstbe állítva időnként megkeverve kihűtjük. Lehet a sokkolóban is hűteni, ekkor is rendszeresen keverjük át.

Ha a lehűlt párizsi krémhez külön kihabosított 20 dkg krémmargarint adunk, ebből lesz a rokokó krém, Ügyeljünk hogy a két krém egyforma hőmérsékletű legyen, máskülönben kicsapódhat és nem lesz szép egyenletes. Ezzel töltjük be mind a hat lapot., majd a torta oldalát és tetejét is. Dermesztés után szükség szerint megismételjük. Az eredeti recept szerint kakaóporral megszórva, vékonyan csíkozva tálaljuk. Nagyon  finom könnyű krémes torta nem olyan bonyolult az elkészítése vágjunk bele.











2022. április 14., csütörtök

Sajtos tejfölös zablángos

 

Előfordult már többször is hogy elegem volt a péksüteményekből a kenyerekből és csak úgy ettem volna valamit amit gyorsan frissen meg lehet sütni és még puha is meg egészséges is, és nem édes. Hát ha Anglia akkor egyből jött a pancake, azaz angol palacsinta képe, nem lesz az rossz zablisztből sem, van itthon frissen szedett medvehagyma, metélőhagyma, illatos bazsalikom, reszelni való sajt és tejföl sem hiányozhat a hűtőböl. Már vettem is a gyorsvágót és öntöttem is bele a zabpelyhet ahogy Böbe tanította tudok én magamnak csinálni zablisztet.

nekem 5 szép darab lett belőle kettőnknek elég volt reggelire

2 egész nagy tojás

10 dkg zabpehely lisztnek őrölve

én tettem bele kb 2 dkg mandula lisztet de ez kihagyható

1 cs sütöpor

1 - 1,2 dl növényi tej

5 dkg olvasztott vaj de lehet kókusz zsír is

1 evőkanál citromlé

1 marék reszelt sajt

pár medvehagyma, bazsalikom, metélőhagyma apróra vágva

ízlés szerint őrölt bors

 a sütéshez 5-6 evőkanál olaj

tejföl és reszelt sajt megszórni, de lehet bármilyen feltét, akár avokádó krém, padlizsán krém ,pirított csirkehús gyros fűszerekkel, joghurttal, citrommal, tonhallal stb.

A hozzávalókat összekeverjük alaposan egy sűrű palacsinta tésztát kell hogy kapjunk kivétel a citromlé, amit csak közvetlen a sütés előtt keverünk bele ez majd egy kicsit még jobban segít habosítani a masszát, azzal már nem kell órákig kevergetni.  Fel forrósítjuk a serpenyőt egy evőkanál olajat teszünk bele és egy közepes merőkanál tésztát , kisebb lángos méretűt szépen kör alakúra símítva nem túl gyorsan sütjük egyik oldal és másik is kb 1,5 perc lesz én akkor fordítottam meg amikor a lapátkanállal már úgy alá tudtam nyúlni hogy nem kenődött rá a tészta, viszont a széles lapát kanállal határozottan fordítsuk meg gyorsan mert a teteje még híg lehet, az sem árt ha a serpenyőnk, vagy palacsinta sütőnk tapadás mentes. Ha mindent jól csináltunk egy majdnem piskóta állagú finom sós foszlós ízletes tésztát kapunk.

Fogyasszátok egészséggel, nekünk nagyon ízlett és már az agyamba megszületett a sajtos zabpogácsa képe is.