2016. február 10., szerda

Töltött cukkinik


Gondoltam egy bátrat és töltöttem cukkiniket, nagyon szeretem ezt a tökfélét rántva is és itt elég sokfajtát lehet kapni jó árakon, többféle méretben és fajtában ez itt "Marrow" fajtájú szerintem cukkini Gábor szerint tök a lényeg hogy nagyobb mint a rántani való cukkini, de kisebb mint az otthoni főzelék tökünk. Csíkos héjú és mi itt ezt használjuk a főzelék készítéshez is mert nagyon zsenge és ízletes, egyébként csíkos a héja. Most azonban darált majoránnás,rizses, csirkehúsos töltelékkel töltöttem meg és sörös zöld fűszeres sajtmártással locsolgattam meg a tetejét.

a hozzávalók: 4 személyre

2 szép kimagozott tök félbe vágva (4 fél)
30-40 dkg darált csirkehús
1 dl pohár rizs
majoránna
bors
szerecsendió
ételízesítő 
kevés piros paprika
5-10 dkg bacon
1 édes vörös hagyma
1 gerezd zúzott fokhagyma
1 negyed Kalifornia paprika
1 kisebb paradicsom leforrázva  héja lehúzva
én most kókusz olajat használtam de lehet olíva vagy sima olaj is 1/2 dl
15 dkg sajt
1 dl sör
1 púpos evőkanál sajtszósz por, vagy étkezési keményítő

 A tököket megmossuk, pontosan félbe vágjuk és kimagozzuk,

 kevés ételízesítővel s frissen tört borssal meghintjük majd egy kevés olajjal olajozott tepsire tesszük.

 A bacont felcsíkozzuk az olajon megpirítjuk, 

majd a kockára vágott hagymát is hozzá adjuk, ha megdinsztelődött hozzáadjuk a felkockázott Kalifornia papírkát is

 és a felkockázott héjától megpucolt paradicsomot is.

 Ha megdinszteltük kevés piros paprikát teszünk rá majd a darált csirkehúst és jól átpirítjuk. 

Hozzáadjuk az 1 dl csésze rizst és 3-szor annyi vizet, kevés ételízesítővel, őrölt borssal, 
majoránnával, sóval és a zúzott fokhagymával ízesítjük és fedő alatt lassú tűzön puhára pároljuk. Ha kész 4 részre osztjuk 

és egy kis vályút hagyva középen a tökök belsejébe töltjük.

 A sörből egy jó dl a serpenyőbe öntünk 

majd a sajtot lereszeljük, csipet sóval, borssal, frissen tört szerecsendióval megszórjuk és hozzáadunk egy jó nagy kanál sajtszósz port vagy keményítőt,

 összekeverjük a forró sörre szórjuk és addig keverjük amíg finom sajt mártást kapunk.


 A kis vájukba a töltelék közepén 4 felé osztjuk 

egy kis sajttal megszórjuk

, majd 190 fokos sütőbe 40 percre fólia alá téve sütjük, utána a fóliát eltávolítjuk és még kb 10-15 percig pirítjuk. Ha kész friss kenyérrel tálaljuk.
Jó étvágyat hozzá!





2015. december 16., szerda

Drága nagyimtól...kőtt pite (kelt élesztős pite)


Hogy is kezdhetném a mondókám úgy hogy ne gyűljön könny a szemembe, amikor a legdrágább emberről írok akitől a szakács tudomány egy részét ellestem. Nem volt ő sem mesterszakács sem szakember, mégis olyan szeretettel és tisztelettel nyúlt az ételhez hogy jó volt azt nézni. Sok-sok történetet mesélt nekem miközben sütögetett, a régmúltról, hogy hogyan éltek cselédként, tisztelve egymást a uraságokkal akitől a jussukat kapták, gabonában, baromfiakban hogy meglegyen a gyerekeknek és mindenkinek a jól megérdemelt étel a szájukba. Nem kaptak ők fizetést mégis reggeltől estig a mezőn dolgoztak hogy aztán haza érve az asztal köré gyűlve, vagy éppen a kemence oldalába ülve, hirtelen sült illatos süteményeket vagy kenyérlángost csemegézzenek. Boldogok voltak mert mindenük meg volt és még sem volt semmijük az akkori cseléd embereknek..a szereteten kívül. Amikor az én drága nagyim hirtelen betoppant vendégek lepték meg, vagy csak kis "tésztára" támadt kedve akkor elővette ezt a receptet ami soha nem volt papíron és sütött egy jó "kőtt pitét" kis mazsolával keverve néha, vagy a saját elrakott meggyel pötyögtetve és az elmaradhatatlan ropogósra,karamellásra sült kristálycukorral megszórva. Ma én is kedvet kaptam ehhez jön a Karácsony és nem mintha ne jutna eszembe minden nap  Szeretett nagyim, dehogy Boldog legyen ő velem együtt sütöttem én az ő kedvéért no meg a magunkéért ezt a finom kis meggyes kőtt pitét.

Mi mást is használhattam volna hozzá ha nem a következőket.

45 dkg Nagyi titka kelt tészta sütemény liszt
2 kisebb egész tojás
5 dkg lágyra olvasztott vaj
3 dl langyos tej
5 dkg kristálycukor
1 vaniliás cukor
fél reszelt citrom héja
csipet só
4-5 dkg friss élesztő
1 kupaknyi rum

Megyesnél
 egy üveg magozott jól lecsepegtetett meggy egy jó evőkanál kristálycukor és egy csapott kávés kanál fahéj

Ebben a tésztában az az egyszerű hogy nem kell futtatni az élesztőt, átszitáljuk a lisztet beletesszük a cukrot,belemorzsoljuk az élesztőt, vaníliás cukrot, csipet sót, reszelt citrom héját, majd a tojásokat, a langyos vajat, és a langyos tejet és a rumot. Én egy villával kevertem át és dolgoztam ki alaposan ezt a tésztát ami egy nagyon lágy de a palacsinta tésztától sűrűbb kelt tészta lesz, ne ijedjünk meg és addig dagasszuk amíg el nem válik az edény oldalától kb 10 perc. Ha jó a lisztünk akkor láthatjuk ahogy szinte már akkor szálakra válik a tészta amikor dagasztjuk.(ha nem meggyeset készítünk tehetünk a tésztába közvetlen mazsolát vagy aszalt gyümölcsöket is) Tegyük meleg helyre, ez régen a sparhelt közelében volt én most egy másik tálba tettem meleg vizet és arra állítottam, és kelesszük 30-40 percet amíg jól fel nem jön. Egy tepsit vékonyan olajozzunk ki majd szépen finoman lisztezzük körbe és öntsük bele a kelt tésztán majd egy fa lapát segítségével oszlassuk egyenletesre, majd szórjuk rá a meggyet és egyenletesen a fahéjas cukrot, ha csak mazsolásat készítünk akkor csak szórjuk meg kristálycukorral.

Én bekapcsoltam egy pár percre a sütőt 50 fokra majd betettem még 10- percet kelni a tésztát hogy szépen megdagadjon a tepsibe, utána letakartam 175 fokra vettem a sütőt és 25-35 perc alatt szép arany barnára sütöttem. A titka hogy csak a jól meg "kőtt" tészta lesz habos olyan mint egy jó piskóta, óvjuk a kelt tésztánkat a huzattól mindig takarjuk le egy tiszta konyha ruhával és ne tegyük hidegre. Ha mindent jól csináltunk és szépen feljött a süteményünk, miután kivettük a sütőből várjunk vele még nem túl forró, utána szeleteljük, és tálalásnál még meghinthetjük egy kis vaníliás porcukorral is. Egy finom daragaluskás húsleves után sem utolsó.


Legyenek szépek az estéitek, a készülődéssel a Karácsonyra, és ne csak az otthonaitokat hanem a lelketeket se felejtsétek ünnepi díszbe öltöztetni legalább ezekben a napokban.
Jó étvágyat a pitéhez !



2015. december 14., hétfő

Spenótos ricottás palacsinták mint a lasagne


Újra visszatértem és próbálok írogatni ahogy időm engedi, ezt a receptet most Angliából hozom nektek de ígérem finom lesz. Nagyon szeretem a spenótot és a lasagne-t is most a kettőt sikerül ebben a receptben összehozni amely egy finom könnyű vacsi is lehet, akár vegetáriánusoknak is de egy kis sült baconnel akár egy fő ételnek is elmegy. Sok főzős angol műsort nézegetek és már csináltam lasagne-t sós palacsintákból könnyebb és finomabb krémesebb nekem mint tésztából, most az ötletet is az Angol Tv ből vettem és szeretném megosztani veletek.

kb 4-6 szép adag lesz belőle

kb 12-15 palacsinta 
2 tojás
30 dkg liszt
kb 2,5-3 dl tej
4-5 dl szódavíz
fél dl étolaj
 én a tejet a tojásokat a sót elkeverem mint egy galuska tésztát és addig hígítom szódavízzel keverve a palacsinta tésztát amíg jó laza mértés sűrűségű lesz majd hozzá keverek egy fél dl olajat és palacsintákat sütök belőle.



A töltelék:
 Kb 50 dkg baby spenót
2 db 250 ricotta
2-3 gerezd zúzott fokhagyma
tört bors
tört szerecsendió
kevés só
kevés ételízesítő
10 dkg bacon (aki húsimádó)

Egy fazékban sós fizet forralok ebbe beledobom 1-2 percre a baby spenót leveleket majd szűrő kanállal kiszedve kihűtöm és összevágom metélt vastagságúra.

 A rikottát elkeverem a zúzott fokhagymával kevés frissen tört szerecsendióval és ízlés szerint őrölt borssal

( én ezt bátrabban használom mert a spenót finom borsosan) kevés sóval és ételízesítővel ízesítjük,

óvatosan megkóstolva hogy el ne sózzuk. Tettem még bele kb 10 dkg finomra vágott pirított bacont is, 

ha ezt használjuk a sózással különösen vigyázzunk, mert a bacon is sós.

A Besamell

5-6 dkg vaj 
2 - 3 evőkanál liszt
só 
kevés őrölt szerecsendió
kevés fehérbors
3-4 dl tej

A vajat felforrósítjuk hogy kisercegjen belőle az írója, de vigyázzunk ne égjen meg, majd a lisztet beletéve zsemleszínűre pirítva folyamatos keverés mellett hozzá öntjük a tejet és addig forraljuk amíg szép laza mártás sűrűségű lesz, sóval fehér borssal és szerecsendióval ízesítjük.

A Paradicsom szósz

500 ml dobozos sűrített passzírozott paradicsom
kevés só
cukor ízlés szerint
egy kanál étkezési keményítő vagy liszt
oregánó
kakukkfű

A paradicsomot elkeverjük a keményítővel vagy liszttel (a keményítőt azért jobb használni mert nem nehéz a mártás és selymesebb is) majd felforraljuk, közben sóval, és cukorral ízesítjük, én édesebben szeretem beletettem kb 5 evőkanál cukrot de ez függ a sűrített passzírozott paradicsom savanyúságától is, majd kakukkfüvet és oregánót morzsolunk bele.

Amikor minden elkészült akkor a palacsintákba elosztom a tölteléket, megtöltöm őket és szép batyukat csinálok belőlük. 

Egy tűzálló tálat kivajazok 
a basamellt ketté felezem egyik felét szépen alulra öntöm rá jön a paradicsomszósz fele is

 majd a palacsintákat szépen rá sorakoztatom, 

felülre a maradék paradicsom szósz és a basamell megmaradt része kerül majd reszelt sajttal megszórom.


170-180 fokos sütőben kb fél óra 40 perc alatt pirosra sütöm.

Forrón tálaljuk és jó étvágyat kívánok hozzá !







2015. szeptember 6., vasárnap

Zöld varázslat


Tegnap nagyon sokat dolgoztunk és ez nem panaszkodás 16 órát egyben, de örömmel tettük mert vannak céljaink amiket elakarunk érni és ezzel közelebb kerültünk hozzá, persze utána egy 12 órás kiadós alvás jött. Felébredvén a kis gondolataim azon jártak vajon milyen jó kiadós reggelit tudnánk összehozni, és emlékeim között ott volt a gyermek korom amikor még édesanyámmal és a nagyikámmal kisétáltunk a Mezőkovácsházi piacra és az életem egyik legfinomabb lángosát ettük ott kapros túróval töltve. Na hát ez az de mit tehet az ember ha nincs otthon túró és nem akaródzik elindulni egyik boltba sem.... hát bizony előveszi a kis fantáziáját és abból főz amije van. A lángos adott volt de mit lehetne vele tenni hogy ne az a megszokott sajtos tejfölös lángos legyen? A kertben van jó pár zöld fűszer, de ma már a bevásárló központok polcain is itt figyel számtalan, az én kertemben van metélőhagyma, oregánó, bazsalikom, petrezselyem, borsikafű, kakukkfű. zsálya, rozmaring, majoránna no meg a konyhaszekrényben mindig lapul fokhagyma is. Gondoltam egyet fogtam egy kis maradék pesztót a hűtőből tépkedtem pár szimpatikus zöld fűszert, egy gerezd fokhagymával beledobtam a kis márvány mozsaramba rálöttyintettem egy fél dl extra szűz olíva olajat és egy csipet sót majd addig zúztam amíg majdnem krémes állagú nem lett.

 Amire elkészültem Gábor barátom is elkészült a friss burgonyás lángosaival és már kentük is meg a friss kerti fűszeres, fokhagymás olíva olajjal, tejföllel és sajttal szórtuk még egy pár pötty zöld varázslat is került rá, és isteni finom lett. 

 Evés közben arról beszélgettünk vajon milyen finom és friss lenne egy sajtos tejfölös tészta kis csilivel összetört zöld fűszeres olajjal, vagy egy csirkemellre rákenni és úgy meg grillezni, esetleg pirítóson sem lenne utolsó....mert a Magyar ember abból főz amit adott neki a sors  és a kis kert.
Jó átvágyat és egészséget ehhez a friss csodához !
A friss fűszeres olaj a következőket tartalmazta
Egy kis kanál zöld pesztó
csipet só
petrezselyem
bazsalikom
oregánó
kakukkfű
metélőhagyma
1 gerezd fokhagyma

2015. augusztus 23., vasárnap

Fűszeres sajtos ropi


Régen egy régi kedves barátomnál mikor vendégségben voltunk, mindig volt olyan finom sajtos ropogós cucc, azt mondta nektek sütöttem, bár meg voltam győződve róla hogy nem ő sütötte, mégis kedves lódításnak tűnt és mindegy is ki sütötte mert nagyon finom volt.
Persze mindig irigy voltam rá hogy én nem tudok ilyet, de hát a következő recept is nagyon finom ropogós és egyben omlós ropogtatni való, és ebből is kiderült, de igen tudok olyat veled együtt.
Akkor süssünk sajtos ropit.

a hozzávalók...

30 dkg liszt
15+ 5 dkg reszelt sajt
12 dkg vaj 
egy tojás + egy fehérje
2 evőkanál citromlé
2 evőkanál tejföl
1 teáskanál só
1 kevés őrölt bors
1 mokkás kanál Cayenne bors
( csípős fűszer paprika de ez kihagyható helyettesíthető ha valaki nem kedveli a csípős ízt)

A száraz anyagokat keverjük el a nagyobb adag reszelt sajttal, majd a hideg vajat morzsoljuk el a liszttel, ezután dolgozzuk bele a citrom levet, tejfölt és az egy tojást és addig gyúrjuk amíg jól nyújtható tésztát nem kapunk, ha száraznak érezzük tegyünk hozzá kis tejfölt ha pedig túl légy kevés lisztet.
Ezután vegyük ketté nyújtsuk el egyenként 2-3 milliméter vastagságúvá,

kenjük meg tojással szórjunk rá a kisebb adag sajtból  majd derelye vagy pizza vágóval vágd fel tetszés szerinti vastagságúra ,

 és tedd sütőpapírra bélelt tepsire. 180 fokos sütőben kb 12-15 perc alatt süssük arany barnára.
Cayenne bors helyett ha izésíteni akarjuk tehetünk bele egy egy kanál pesztót, paradicsom pürét (de akkor óvatosabban adjunk hozzá tejfölt!) vagy finomra tört mogyorót, esetleg zöld fűszereket is de natúron is finom lesz, pont olyan mint régen a kis öregek sütöttek Húsvétra vagy lakodalomra, Karácsonyra.
Ropogtassuk tv nézés közben vagy mint én most blog írás közben, egészségünkre!