A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gyümölcsös. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gyümölcsös. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. január 23., péntek

Hogyan és főleg mikor étkezzünk tudatosabban


 Nem mondanám hogy egészség tudatosnak neveltek de mivel szakácskodtam mindig is foglakoztatott nem csak azt hogy mit együnk hanem hogy hogyan is, nagymamától a Magyar konyha trükkjeit eltanultam és azt is hogy nem biztos hogy az volt az egészségtelen ahogy ők éltek szalonnával, kovászos kenyérrel és a férfiak egy kupica pálinkával kezdve a dolgos napot és hűtő nélkül egy verembe tárolt zöldségeket fogyasztva. Tudom nagyol jól hogy rengeteg húst eszünk, kevés halat, magvakat, gabona pelyheket, zöldségeket rostokat és kerüljük az egyik legnépszerűtlenebb ízt a keserűt. Szerencsére a Magyar konyha egyik csodás alkotása a savanyú káposzta, kovászos uborka sok embert rászoktatott arra hogy fermentált ételeket is fogyasszunk. Mégis hajlamosak vagyunk arra hogy csak úgy bekapjunk valamit napközben és nem is figyelünk arra mit hogyan együnk, mivel és mikor ha csak ezt a szokást megváltoztatjuk, máris egy nagyot léptünk előre. Beleszerettem a fermentálásba, kimchi és most egy újabb kísérletet teszek az egészségesebb élet felé a savanyított lila káposztával, saját kovászos öregtésztás péksüteményeket készítek hosszabb fermentációval csak azért mert magamon is látom mivel cukros vagyok, hogy mennyivel javítják ezek a dolgok pl a cukorszintem, a komfort érzetem és mivel már 56 éves vagyok egyik célom az hogy ezzel az életkorom is fel tudjam tornászni. Szóval most fermentálok sokat olvasok, nézek tudományos műsorokat, masszírozni kezdtem, és rájöttem hogy sokat kell tanulnom ahhoz hogy megértsem hogyan működünk jól mi emberek. Azt tudjuk hogy minden a pocakunkban és beleinkben dől el, ha ott elkezdődnek káros folyamatok akkor betegek leszünk, nem tudunk reggel wcre ülni, nem tudunk aludni, és az egész napunk hetünk csapnivaló lesz mert nem érezzük magunkat jol a bőrünkben. Amit eszünk iszunk, nem is tudjuk mert sokszor nem mi hanem a pénztárcánk dönt, nem egészségesek. A zöldségek, vegyszerekkel és gombaölőkkel van átitatva, a húsok mint baromfiak, sertés, marha antibiotikumokkal kezelve már egész pici koruktól kezdve a húsukba itatódik és még az is hozzá adódik hogy ők sem meg felelően táplálkoznak, hisz ha egy csirke kint csipeget gyógynövényeket eszik, ha ketrecben tartják roszabb esetben halcsontbol tápot. Sokan már tudják és megértik ha ezek az ételek a szervezetünkbe kerülnek szép lassan kiirtják a bél flóráinkat, ami már a szájban kezdődik de az egész emésztő rendszerünket szép lassan tönkre teszi. Mi történik ilyenkor, ha nincs jo emésztés nem tudunk aludni nem tudunk wcre menni nem jól érezzük magunkat...nem tudjuk miért és amit sokan elfelejtenek ezek nélkül a bélflórák nélkül képtelenek hasznosulni a vitaminok, ásványi anyagok, és a sejtjeink sem jutnak megfelelő hajtóanyaghoz. Sebaj bekapunk egy jó kis táplálék kiegészítőt és arra gondolunk mi mindent megtettünk azért hogy minden helyre jöjjön és esténként tovább forgolódunk az ágyban. Ma már könnyű utána járni mindennek, az információk ránk szakadnak az internetről, sokan csak legyintenek akkor mit egyek fényt?! Lehet néha készíteni egy jó zabkását, vagy vacsorára főzni egy kukorica kását szendvics helyet kis juhtúróval, és reggelire meg lehet enni felkelés után egy két kanál fermentált káposztát, kimchit, néhány szem dióval vagy kesu dióval, vagy mint egyik nagyon okos hozzászóló írta a savanyú káposztára néhány csepp tök mag olajat rak...mi van??.. de miért?! Azok az ételek amiket savanyítunk fermentálunk vagy kovászolunk kincseket érnek, de rejtett kincseket is tartalmaznak mint a zsirban oldodó vitaminok, nem kell bekapni azt a vitamin tablettát, elég ha rácseppentünk a kimchire, savanyu káposztára néhány csepp olajat, vagy mellé teszünk néhány szem diót, olajos magvat máris menyországba érzi magát a szervezetünk, ha mindezt reggel éhgyomorra visszük be, még a napunk is más lesz ugyanis adunk egy jo terepet a szervezetnek az egész napi stressznek, felkészítjük magunk arra hogy teljes erővel tudjunk dolgozni. Reggel a gyomorsavunk szinte alig van jelen a gyomorban ha ezeket a dolgokat ekkor esszük meg, az étel pont ott köt ki ahol kell, a kis bélflórák szaporodni tudnak, mert vittünk be vele rostokat így az egész bélrendszerben vidáman segítik a vitaminok, ásványi anyagok felszívódását is jobban fel vannak készítve a külső negativ hatásokra és ha a nap folyamán is megetetjük őket, rostokkal hálásan teszik a dolgukat a mi egészségünkért. Nem is tudjuk de szép lassan majd észre vesszük nem lesz szükségünk tablettákra mert nem ismerjük majd a torok fájást, forgolódást hiszen a kis flóraink nem csak táplálnak de olyan környezetet teremtenek ami véd is minket. Ne felejtsük el azt sem ha lehet kínáljuk meg a család többi tagját is meg együnk együtt, figyeljük a változásokat, együnk több halat, párolt zöldséget, nevessünk nagyokat, ne felejtsünk el sétálni együtt és tápláljuk a bélflóráinkat. Néha igyunk meg egy finom gyógynövény teát pár csepp természetes mézzel, legyen az apró Bojtorján ami kimondottan jóízű vagy egy gyermekláncfű ami keserű de ráfogunk jönni nem csak megnyugvást ad hanem segíti a szervezetünk is. A konyhában használjunk zöld fűszereket, tehetjük levesbe, pörköltbe, készíthetünk tárkony ecetet, piritsunk fokhagymát, egy kis cayenne pehellyel a keringésünk kedvéért egy pár csepp oliva olajjal csak egy spagettira és észre fogjuk venni, jé nem ittam gyógyteát de hisz a levesem az maga a gyógytea mert tele van zöld fúszerekkel. Remélem hogy jobbat alszol, ez nem egy vallás amire azt mondod... áh nem hiszek benne, meg már megírták hogy nem igaz....ez a te tested...szóval vigyázz rá amíg van mire.
💡 Fontos infó: Mi a helyzet a hisztaminnal?

Bár a fermentált ételek (mint a kimchi vagy a savanyú káposzta) igazi szuperélelmiszerek, van egy dolog, amire érdemes figyelni: a hisztamin.

Az erjedés során természetes módon hisztamin keletkezik. Ha az elfogyasztása után hirtelen kipirosodást, orrdugulást, puffadást vagy fejfájást tapasztalsz, lehet, hogy hisztamin-intoleranciád van (a szervezeted lassabban bontja le ezt az anyagot).

Levi-boy tippje: Ha érzékeny vagy, ne mondj le a probiotikumokról! Csak kezdj nagyon kis adagokkal (napi 1-2 kiskanál), és válaszd a rövidebb ideig (3-5 napig) érlelt változatokat – ezekben még alacsonyabb a hisztamin szintje, de a jótékony baktériumok már dolgoznak!

Ha tetszett a cikk, és nemcsak belülről (fermentált ételekkel), hanem kívülről is támogatnád a szervezeted: Békés megyében/Gyomendrőd környékén élsz? Gyere el hozzám egy regeneráló masszázsra, ahol a kertem gyógynövényeivel és ezzel a szemlélettel várlak! Írj rám itt: https://leielpalm.wixsite.com/leiel





2025. július 21., hétfő

Rákóczi túrómissu

 Készítettem egy sütés nélküli Rákóczi Túrómissut nagyon gyors és igéretes.50 dkg zsíros túró szitán áttörve, 3 evőkanál tejföl, 3-4 evőkanál porcukor, 3 dl habtejszín felverve, egy üveg házi baracklekvár, 1 vaníliás cukor, 1 citrom héja és egy evőkanál leve. Babapiskóta kb nekem 28 db fért a két rétegebe és kb 3-4 dl. tej a piskóta áztatáshoz. Egy kis tepsi vagy jénai. Az áttört túrót a porcukorral, vaníliás cukorral, tejföllel citrommal és a reszelt héjával elkeverjük. A tejszínt kemény habbá verjük majd beleforgatjuk a túróba finom krémes lesz. A piskótákat néhány másodpercig tejbe mártjuk majd szépen lerakjuk, rájön a túrós töltelék fele, majd ízlés szerint baracklekvárral fedjük, megint piskóta, túró és baracklekvár végezetül és mehet a hűtőbe én egy kis tört piskótát is szórtam rá. 3 óra múlva ha áthűlt tálaljuk és fogyasszuk élvezettel készíthetjük édesítővel is. Yuhuhu mikor telik már le az a három óra, de amúgy másnapra sokkal finomabb lett mert jobban összeért.















2022. február 6., vasárnap

Friss, málnás, mascarponés, zabkekszes pohárkrém, sütés, főzés nélkül


Édességet kívánsz de nincs kedved sütni, főzni, kevés az időd és nem akarsz túl édes dolgot sem.

A málna és citrom friss íze együtt utánozhatatlan ha barna cukorral de én most barna steviával törtem össze, de valami krémes is kellene hozzá meg ropogós is. Nyúljunk be a szekrénybe van ott keksz biztos én zabkekszet használok mert szeretném ha picit ropogós de egészséges is lenne, de te ha nem vagy cukros használhatsz sima kekszet is, bár a zabkeksz finom és ízletes, ropogós és nem gömbölyödsz tőle gyorsan. A krémes állagot a mascarpone, némi citromos fehér görög joghurt, reszelt citromhéja, vanilia kivonat, kevés stevia és felvert tejszínhab adja.

12-13 db kis 1 dl pohár

150-180 gramm zabkeksz( lehet cukor mentest is kapni)

250 gramm mascarpone

1,5 dl citromos görög joghurt (Sima Görög joghurt kis citrommal még kevesebb cukor tartalom)

2 dl habtejszín

1 kezeletlen citrom reszelt héja

4 evőkanál stevia (itt barna változat volt)

1 teáskanál vanilia kivonat

20-30 gramm olvasztott vaj

1 evőkanál kakaó

300 gramm fagyasztott málna de más pikáns bogyós gyümölcs is jó lehet

néhány csepp citromlé

 A mascarponét, a reszelt citrom héjat, két kanál steviát, a vaníliát, a görög joghurtot keverjük habosra, verjük fel a tejszínt habosra, majd keverjük össze a két krémet habosra szintén mehet a hütöbe.

A félig kiolvadt málnát két kanál steviával meg kevés citromlével törjük össze, hütő.

Olvasszuk fel a vajat törjük durvára a kekszet, tegyünk bele egy kanál cukor mentes kakaó port öntsük bele a vajat és alaposan keverjük össze ,

Osszuk szét a kekszes, kakaós zabkekszet a poharakba, a krémet szintén és végül pedig kanalazzuk a tetejére a finom pikáns málna pépet.

Tegyük hütőbe vagy egyszerűen faljuk fel frissébe.

nekem kb 40-45 perc volt az elkészítés.

Érdemes elkészíteni mert finom, egyszerű és kapós, én mostanában nagyon keveset édesítek azt is steviával és mégis nagyon finom lesz így is, meg persze egészségeseb is.




















 

2022. január 9., vasárnap

Egy tésztából Gölödin leves, nudli és szilvalekváros derelye


Tudni kell hogy a tanyán régen mindig volt liszt mert mikor jött az ősz a Nagyi bement faluba a boltba és megrendelt vagy 50-100 kg lisztet, 20-30 kg cukrot 5-6 kg rizst és akkor már télen nem kellett a havas úton botorkálva cipelni a tanyáig minden nap, burgonya és zöldség mindig volt a verembe eltéve, és lekvár és befőttek savanyuságok is ott álltak a polcon a kamrában. A savanyú káposztát is maga savanyította az udvaron ott szaladgáltak a levesbe valók, a tojásukat adták a tésztához meg a reggelihez a kecskék adták a tejet és a túrót, a disznók a kolbászt hurkát így aztán semmiből sem volt hiány, de főleg előrelátásból . Mindig azt láttuk hogy megy a Nagyi eteti a jószágokat, tesz vesz a kertben ahol megtermett a kukorica az állatoknak meg a napraforgó, és ami a konyhába kellett egész télre. Amikor aztán ideje akadt oda állt a sparhelt mellé és neki állt főzni az egész családnak meg sütni. Mindig nagy szeretettel nyúlt az ételhez, tisztelve azt és soha nem dobott ki semmit ha a burgonya héja lekerült ment a főző vizekbe ami a tészta vagy más dolgok főttek és ment a disznóknak, ha maradt egy kis zöldség héja az ment a csirkéknek, és baromfiaknak, a többi csontok, porcok meg a kutyáknak macskáknak, így aztán nem maradt éhen senki.
Így főzés közben feltörnek a  régi emlékek, könnyek gyűlnek a szemembe amikor szinte ugyanazt az illatot érzem mint amikor a Drága Nagymamám ugyan abból a tésztából a burgonya főző vizéből(nem dobtak ki semmit), Gölödin levest főzött(igaz Ő zöldség nélkül), szilva lekváros derelyét(barátfüle) és nudlit (angyalbögyölőt) készített nekünk a tanyán gyerek korunkba, pirított morzsával, fahéjas porcukorral. Ma én készítettem el, köszönet Boros Valériának a cukor mentes eredeti szilvalekvárért és Drága Mamimnak hogy olyan szeretetben készítette hogy sikerült ellesnem.

A tészta ami szerintem elég 4 személyre:

1, 60 kg régi kásás burgonya, meghámozva, felkockázva, megfőzve, áttörve ,jól kihűtve volt 1,40  kg (én a Londoni közösségi kertben termett piros burgonyánkat használtam)
A burgonya főző vizét ne dobjuk ki!
3 kisebb tojás
2 evőkanál sertészsír
50 dkg finom liszt + lisztezni
kávéskanál só

A leveshez egy közepes fej vöröshagyma
egy teáskanál piros paprika
1 kanál zsír vagy fél dl étolaj
só ízlés szerint
egy szál répa és zöldség (Nem kötelező)
kevés őrölt bors
és ha van vágott petrezselyem

a Nudli és a derelye
 5 dkg vaj de elhagyható
fél dl olaj a pirításhoz de használhatsz zsírt is
40 dkg zsemlemorzsa
8 dkg porcukor 
őrölt fahéj

30-40 dkg finom szilva lekvár de más lekvár is megteszi amelyik nem túl folyós, esetleg a derelyéket túró töltelékkel is töltheted.

Amikor a megmosott felkockázott burgonya  megfőtt az enyhén sós vízben leszűrjük, lecsepegtetjük, a levét felfogjuk és nem dobjuk ki, a burgonyát még forrón alaposan áttörjük és nagyon fontos hogy teljesen hagyjuk kihűlni, én kiterítettem ahogy Mami is csinálta a gyúró deszkámra. Ha megfogjuk se legyen langyos. Mikor hideg felhalmozzuk egy lyukat csinálunk középre bele ütünk 3 kisebb tojást (vagy két nagyobbat) beleteszünk két nagy evőkanál zsírt, a kávéskanál sót és rászórjuk a fél kg lisztet és össze gyúrjuk határozott mozdulatokkal az elején picit ragadni fog de ha a burgonya hideg volt és minden rendben van el fog válni a kezünktől néhány burgonya igényelhet picit több lisztet is de azért ne lisztezzünk a végtelenségig, a kész tészta inkább a lágy felé közelít de ne gyúrogassuk órákig mert a kezünk melege is ellágyíthatja. Én hagytam picit hűvös helyen pihenni amig a levesnek a hagymát és a többi dolgot megpucoltam felvágtam, meg pirítottam a hagymát, beledobtam az apróra vágott zöldségeket, félrehúzva a piros paprikát, és felöntöttem a burgonya főző vizével oda tettem főni, csipet sót borsot tettem bele. ( van aki tesz bele fokhagymát, köményt a Mami nem tett bele zöldséget se de ha jól emlékszem a burgonyát mindig köménymagos, sós vízbe főzte ez ízlések és szokások kérdése rátok bízom hogy ízesítitek.)
a kész tésztából kicsíptem vagy 30 dkg ot és apró gombócokat formáztam lisztes deszkán a kezemmel a levesbe mint kb egy török mogyoró. Olvastam a hozzászólásokba hogy van aki a levest behabarja vagy mikor megpirul a hagyma liszttel szórja, én nem emlékszem ilyenre hisz a gombócok lisztesek az is picit sürit majd a levesen, ha a zöldségek megfőttek dobáljuk bele a gombócokat egy 15 perc alatt megfőnek ezzel a leves kész is.

A zsemlemorzsát megpirítottam a vajban és olajba szép zsemle színűre.

A tésztát ketté vettem egy nagyobb kisebb darabra a nagyobb darabot is elfeleztem majd az alaposan belisztezett deszkán nem túl vékonyra elnyújtottam kb 2-3 mm vastag volt de lisztezhetünk bátrabban mert ragad képzeletben elfeleztem és az egyik felére két teáskanállal egyenletes halmokat tettem a szilva lekvárból a másik felét ráhajtottam a lekvár között lenyomkodtam majd derelye vágóval elvagdostam kb. egyformára ezek nem lesznek túl picikék mert a burgonyás tésztát nem lehet a végtelenségig nyújtogatni, viszont nagyon szépen összeragadtak és főzés közben sem nyíltak ki.Ha a lekvár jó sürű akkor nem fojik ki ez a remek lekvár Boros Valika kezét dicséri mert igazán remek és jól elkészített. Nekem 24 db lett belőle amit forró enyhén sós lobogó vizbe 3 részletbe 15 perc alatt főztem ki. Amikor kifőttek jől lecsepegtetve a morzsába forgattam. A maradék tésztát elosztottam kinyujtottam kb kisújnyni darabokra és 4-5 cm es nudlikat formáztam lisztezett deszkán amit szintán a lobogó vizben 10 perc alatt egybe kifőztem, majd morzsába forgatva a derelye mellé került.
A porcukrot a fahéjjal elkeverjük és a nudlit is meg a derelyét is megszórjuk vele, de a nudlit lehet darált mákos cukorba is forgatni és lekvárt adni mellé úgy is remek lesz.
Mindenkinek jó és sikeres főzést kívánok ha valami hibát találtok írjátok meg nekem.
Jó étvágyat és legyenek szép emlékeitek nektek is!