Nyughatatlanul fűszerezek hogy minél finomabb ételeket tudjak készíteni.
Nekem soha nem jó ahogy tanultam ezért újra gondolva, füszereket kipróbálva próbálok új és újabb ízeket kihozni.
A Hozzávalók:
1-1,2 kg sertés comb a puhább része(dió)
2 fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
1 zacskó lucullus sertés sült fűszer keverék(nagyon finom fűszerek és elérhető áron)
fél dl étolaj
1 dl víz
kis őrölt kömény
kis majoranna
A húst két kisebb darabra vágjuk és betesszük a tepsibe ahol rászórjuk a fűszerkeveréket, és a hagymát, fokhagymát durvára vágva illetve a köményt és kevés majoránnát. Rálocsoljuk az étolajat és a vizet majd lefedjük alufóliával légmentesen. 180 fokos sütőben 1,5 órát sütjük. Utána levesszük a fóliát a húst megfordítva még 10 percig sütjük. Ha kész kivesszük és lefedve hagyjuk hogy hűljön kicsit, majd éles késsel a szaftból kiemelve vékony szeletekre vágjuk a hús rostjaira merőlegesen. A szaftot egy kis edényben merülő mixerrel szétturmixoljuk majd a húsra locsoljuk.
Fínom burgonyapürével, párolt rizzsel vagy hagymás tört burgonyával is.
Tipp: Nekem maradt másnapra is hús azt felcsíkoztam a szaftjával megmelegítettem kis fokhagymát és borsot raktam még rá, sütöttem hasábburgonyát összeráztam, fenséges omlós szaftos Brassói lett belőle.
Jó étvágyat !
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése