Ebben a világban sohasem lehet tudni... bizony mondom nektek élnek vámpírok de azok nem vért isznak, hanem az energiáinkat próbálják szívogatni így vagy úgy....Na de majd most adunk mi nekik egy igazi Vámpír riasztó fokhagymás krémlevest és ha te is veszélyben érzed magad vagy csak túl sok energiát vesztegettél el ezekre a mihasznákra csak készítsd el nyugodtan és már is nyugtod lesz.
kb 4 adag
1 fej fehér hagyma
8 gerezd fokhagyma
2 dl tejszín
1 liter víz
petrezselyem zöld
csirkehúsleves alap vagy kocka
fehér bors de lehet fekete is
kevés szerecsendió
só
1 kanál liszt
2-3 dkg vaj vagy olíva olaj
száraz kenyér a pirított kenyér kockákhoz
A vajat vagy olajat forrósítsuk fel és tegyük bele az apróra vágott hagymát amikor kezd pirulni tegyük hozzá a vékonyra karikázott fokhagymát
amikor megpirult picit öntsük fel a csirke alaplével vagy vízzel és ízesítsük be
majd forraljuk fel kevés finomra vágott petrezselymet is tettem bele meg egy friss kis darab lestyán levelet.
Amikor felforrt főzzük 10 percig majd kicsit lehűltvé tegyük turmix gépbe és a kanál liszttel turmixoljuk sima állagúra adjuk
hozzá a tejszínt és folyamatos kevergetés mellett forraljuk újra.
Pirított kenyér kockákkal vagy dióval esetleg reszelt sajttal tállaljuk, tehetünk rá vagy bele is apróra vágott metélőhagymát vagy medvehagymát is díszítésnek. Fogyasszuk egészséggel ezeken a szeles bolondos tavaszi időkben mert a fokhagyma és a hagyma félék jól támogatják az immunrendszerünk a friss zöldek pedig energiával töltenek meg minket.
Áll a haverom a hűtő előtt és vakarja a fejét úgy ennék valami finomat, de nincs semmi ötletem...hát már benézek abba a hűtőbe én is és egyből egy Carbonara spagettit látok van ott fel bontott sonka vagy 2 szelet, egy lejárat közeli jóképű bacon szalonna csomag egy szép tálca barna csiperke két doboz tejszín meg új hagyma is akad. Nézek rá értetlenül te nem látod hisz ott van a hűtőbe az a valami finomat cucc.
No akkor ragadjunk serpenyőt és ne sajnáljuk az időnket mert ha ügyesek vagyunk gyorsan kész lesz, már oda is kerül a víz a spagettinek csipet sóval pici olaj folttal forrni mert mire ki fő a spagetti kész leszek a mártással .
4 főre
2-3 dkg vaj
3-4 dl tejszín lehet főző is
1 csomag bacon(kb 18 dkg) szalonna vagy gépsonka
4-5 szem csiperke gomba
2-3 szál új hagyma
ugyanennyi petrezselyem zöld
bors
só
1 tojás sárgája
1 kávéskanál liszt
2 gerezd fokhagyma
kevés frissen reszel vagy őrölt szerecsendió
Reszelt sajt
40 dkg spagetti
Már serceg is vaj(igen ha nincs jo az olíva olaj is) az apróra vágott zöld hagyma bele kerül megy rá a fel csíkozott bacon(vagy sonka) picit pirul,
rá reszelem a fokhagymát és ráteszem az apróra vágott gombát is és fűszerezem csak óvatosan a sóval mert a bacon sós lehet,
mikor a gomba leve elpárolgott rádobom a petrezselymet frissen vágva
és már öntöm is bele az egy tojás sárgájával és kevés liszttel el kevert tejszín.
Mikor felforrt el is készült
közben kifőtt a spagetti is leszűrjük reszelünk egy kis sajtot és tálalunk.
Tipp:
Ha a szószunk sűrű lesz kis tejjel hígíthatjuk ha híg egy pici tejjel elkevert liszttel sűríthetjük. Legyen finom és krémes ;)
Az én szemem másként lát ha benézek a spájzba vagy a hűtőbe már is azt látom mit lehet kihozni abból ami ott hever, no persze üres hűtőből, spájzból én sem tudok főzni de sokszor van úgy hogy ezt, azt kibontunk és megmarad, egy tésztát nem nehéz szósszal elkészíteni igaz ez nem egy eredeti olasz recept de bátran elé tenném bármelyik embernek mert még a tányért is kinyaltam utána és még a haverom is elégedett volt utána.
A pitéket szeretjük és persze ha omlós szaftos az még jobb, az én pitém nem annak indult de mivel foglalta a meggy a mely hűtőben a helyet pitésíteni kellet. Én alapvetően a pitékhez mindig egy jól bevált receptet alkalmazok ami a következő, normális esetben csak cukrot használunk de ezt most fele fele arányban cukor és édesitő használatával készítettem
40 dkg liszt
15 dkg porcukor
(én most fele cukor és fele édesítőt használtam)
20 dkg margarin
1 csipet só
1 sütőpor
1 vaníliás cukor
egy fél citrom reszelt héja
1 tojás sárgája
1 evőkanál jófajta tejföl
A száraz összetevőket és a citromhéjat összekeverek majd a hideg margarint elmorzsolom vele, amikor jó apró morzsás akkor az 1 tojás sárgáját és tejfölt hozzáadva gyorsan összedolgozom ketté veszem és megy a hűtőbe amig a töltelék készül. Gyorsan dolgozok vele hogy a margarin ne olvadjon meg és a tészta ne legyen túl lágy vagy törős sem.
75 dkg volt a fagyasztott magvazott meggy amit mikor kiolvadt kicsepegtettem és kinyomkodtam, persze lehet befőttből is
a levét nehogy kidobjuk :)
hozzá adtam annyi vizet hogy 4 dl legyen
1 vaníliás pudingot elkevertem vele
4 evőkanál cukrot adtam hozzá (most 2cukor-2édesítő)
és felfőztem majd kihűtöttem
belekevertem a meggyet és egy kávéskanál fahéjat
ezzel a töltelék el is készült.
Az egyik fele tésztát én mindig lisztezett sütő papíron nyújtom ki tepsi méretűre villával megszurkálom, majd elő melegített180 fokos sütőben kb 10-12 perc alatt az alsó lapot elő sütöm, teszem ezt azért mert így nem lesz szalonnás az elkészült pite. Mikor megsült egy evőkanálnyi zsemlemorzsát szórok rá és szépen ráterítem a meggyes tölteléket.
A másik lapot is kinyújtom ráterítem és egy tojás sárgáját pici tejjel elkeverve megkenem majd a villa fokával meg díszítem és meg szurkálom.
180 fokos sütőben 20-25 perc alatt arany barnára sütöm. Ha kehült szeletelem és jó étvággyal fogyasztjuk.
Szombat reggel felébredve valami finomra vágytam ami könnyű nem lángos de picit hasonló, ami behozza a konyhába a tavaszt és fel tudom használni hozzá a teraszon lévő finom illatos rozmaringot.
35 dkg kenyérliszt 2.1 dl kézmeleg állott víz 1 kávéskanál cukor 1 csapott teáskanál só , kávés kanál morzsolt rozmaring és szárított fokhagymapor is kerül bele(frissen vágva finomabb a rozmaring és a fokhagyma is egy egy gerezd)
2 dkg élesztő 4 evőkanál oliva olaj plusz kikenni a tálat az élesztőt elkevertem a vízben a cukorral a só kivételével alaposan össze dagasztom
mikor sima és elválik a kezemtől vagy edénytől hozzá dagasztom 2 perc alatt a sót is. Egy kiolajozott tálba teszem amit Folpackkal lefedek.
3 szor 10 percenként olajos kézzel áthajtogatom amíg hólyagokat vet mindig visszatéve a fóliát. Egy olajos munkafelületre teszem a harmadik hajtogatás után és óvatosan tepsi méretűre húzom a kezemmel majd sütő papírra téve tepsin szintén Folpackkal fedve meleg helyen újabb 30 percet kelesztem.
Mikor meg kelt az uj hegyemmel egyenletesen megnyomkodom a kis völgyekbe olívával elkevert reszelt fokhagymát olíva bogyót paradicsom szeleteket és rozmaringot vagy bármilyen ehető virágot nyomkodok.
Akkor jó ha hólyagos a tészta ez függ a liszttől az élesztőtől és a hőmérséklettől is. 210 fokos sütőben 15-20 perc alatt arany barnára sütõm.
Jó étvágyat hozzá
A Londoni kis közösségi kertünkben bio zöldségek, zöld fűszerek teremnek most virágzik a kis rozmaring bokor is.
Próbálom most a zöld fűszereim egy helyre ültetni szeretnék egy kis Olasz fűszer kertet kialakítani
A kelt tészták azok mindig is a kedvenceim voltak, már otthon is felfedeztük a kovászt amit sokáig szégyen de nem tudtam hova tenni és igazából nem is tudtuk hogyan kell elkészíteni. Kovászt nevelgetni etetgetni mindenki úgy gondol rá... hú het ez egy baromi idő igényes dolog miközben naponta kb 5-10 perc a vele töltött idő igaz legalább 6 nap kell mire használható lesz. A kovász csak víz és liszt keveréke nagyon egyszerű, vagy mégsem? Nem mindegy milyen víz és az sem mindegy milyen liszt sőt még az sem mindegy hol és milyen körülmények között. Álltalában szűrt, desztillált vizet használok mert az már klór mentes ugyanis a klór megöli a kovászunk de ha nem is öli meg lelassítja az erjedési folyamatokat vagy be sem indul. Liszt ...mindenki a fehér kenyér lisztre esküszik de abból már szinte minden el van távolítva aminek köze lenne a búzához nem biztos hogy ott vannak azok az organizmusok ami nekünk az erjedéshez kell. A tapasztalataim azt mutatják hogy a bio teljes kiőrlésű tönköly liszttel és fehér kenyér liszt keverékkel készült kovász sokkal szebben dolgozik mint egy sima lisztes és még itt is lehet variálni mert a legújabb kovászom nem vízzel, hanem kefirrel keverve készült, ami az eddigi legjobb és legstabilabb kovász lett. Kidobjuk vagy ne dobjuk e nevelgetés közben... én utálok kidobni bármit is a konyhából, legtöbb kovász recept úgy kezdődik dobjuk ki a felét és etessük újra, én nem dobálok és nem méregetek dekázok van egy evő kanalam meg egy műanyag amivel kevergetek, elkezdem a kovászt ahogy kell víz vagy kefír kb egy dl és két két kanál liszt (fehér és bio teles kiőrlésű tönköly)hogy galuska jellegű masszám legyen egy tiszta kupakos befőttles üvegben alaposan összekeverve és felteszem a konyha szekrény tetejére mert ugye a meleg felfelé száll és ott nyugton van. Minden nap este kap enni szűrt vizet(vagy kefírt) és lisztet egy egy kanállal és ha mindent jól csináltunk 3 nap után nagy buborékokat kezd fejleszteni ekkor már beszélhetünk kovászról de jobb ha megvárjuk a 6-7 dik napot a sütéssel, addigra érik igazán be. Tanulni nem szégyen és tapasztalni sem a kettőt össze gyúrva lehetünk jó diákok mivel mi nagyon szeretjük a barna kenyereket legtöbbször rozsos, malátás, árpa vagy zab lisztes, teljes kiőrlésű tönköly búzás cipókat csinálunk esetleg burgonyával variálva és legalább 12-24 órát fermentálva mert a tapasztalat azt mutatja annál kevesebbel a kovász nem éri be. Legtöbbet a YouTube sztár Szabitól tanultam ahol kiderült jó kenyeret csak jó arányokkal lehet sütni amit a legtöbbet használjuk
25 dkg fehér kenyér liszt
12,5 dkg bio teljes kiőrlésű liszt
5-6 dkg világos vagy sötét rozs liszt
275 ml szűrt víz
18-20 dkg érett kovász
1.5 dkg ső
Alap recept amiben a fehér kenyér lisztet minimum 20 dkg ra és tk lisztet 10 dkg ra lehet le vinni a rozsos lisztet pedig úgy hogy a mennyiség megmaradjon lehet variálni, de ez liszt minőség függvénye is mindenki használja a sikerhez az alap receptet de ne féljünk a mennyiségekkel később kísérletezni. Ide szúrom azt a videót amiből az első igazán finom kenyerünk lett Szabitól.
Én este vagy reggel dagasztok mert hajtogatni azt kell minimum 3 szor fél óránként és formázni is, azután pihenhet a kenyér hűtőben vagy a konyha pulton jól belisztezett szakajtóban
vagy tüll ruhával jól kilisztezett tálban de én mindig lefóliázom hogy ne száradjon ki. Próbálok úgy időzíteni hogy a 12 vagy a 24 óra hajtogatással együtt ugy jöjjön ki hogy másnap reggel vagy este tudjak sütni. Ha hűtőzők akkor reggel még plusz legalább 2 óra kell kint is hogy a kenyerünk magához térjen, a hűtö előtt is kint szoktam kelni hagyni legalább egy órát.
Megvágjam ne vágjam..?
Mi be szoktuk metszeni a cipókat mert szebbek ha kinyílnak szinte élnek a sütőben jó látni ahogy szépen formázódnak, nyiladoznak a forró vaslapon.
Sütés 230 fokon 10 percig aztán 20 perc 210 fokon vaslapon megy nálunk de lehet simán tepsiben is sütni de gőzt azt vízzel és sprayvel csinálunk a sütés kezdetén mert a kenyérkék a gőzös sütőt kedvelik.
A kovászos kenyér egészségesebb mint az élesztős a barna kovászos kenyér attól is egészségeseb, lassabban felszívódó szénhidrátokat tartalmaz a kovászban lévő élesztő bacik lebontják a cukrokat a glutént és sokkal emészthetőbb, gyomor és bél barát kenyeret kapunk. Noha a 12-24 óra soknak tűnik az elkészítéséhez de valójában nem foglalkozunk vele többet mint egy élesztős kenyérrel aktív idővel számolva. A megmaradt kovászunk újra indíthatjuk és máris tervezhetjük hogy milyen kenyeret süthessünk legközelebb.
...amikor az ember megfogadja hogy egészségesen étkezik erős a csábítás és főleg akkor ha szebbnél szebb péksütemények jönnek szembe veled és csak nagyokat nyelsz és mondogatod magadnak ezt nem szabad...
... aztán elérkezik a pillanat amikor már kihívás lesz a csábításból és belevágsz mert valami másra, finomra vágysz ünnepi illatokra, ami izgalmat hoz neked a családnak, újdonság és amit mindig is csodáltál amikor életre kel egy étel ahogy dolgozik az élesztő, egyfajta varázst hoz a konyhádba és persze izgatottan várod vajon sikerül e vagy mikor lesz már kész ...
....és akkor belevágsz azon a reggelen ami már nem is olyan ünnep napjainkban de te eldöntöd azzá varázsolod
ebből a receptből kb 50 dkg kész tészta lesz, 8 kis gombóc ami kettőnknek pont elég volt reggelire, friss krémsajttal, vajjal frissen facsart narancslével, pont finom reggeli
35 dkg jó minőségű liszt
1 egész tojás
2 dkg élesztő vagy 2 teáskanál szárított
1 evőkanál cukor az élesztő felfuttatásáshoz
1 kávéskanál só
1,2 dl langyos tej
5 dkg zsíros krémsajt
2 dkg szobahőmérsékletű vaj
kevés tiszta étolaj
A fele tejet az élesztővel kevés liszttel és a cukorral felfuttatjuk, a lisztet átszitáljuk bele ütjük a tojást ,a maradék tejet ,a krémsajtot, majd hozzá tesszük a felfuttatott élesztőt és alaposan átdagasztjuk ne ijedjünk meg ha picit lágy a tészta. Amikor már simára van dagasztva fokozatosan hozzá dagasztjuk a lágy vajat és mikor már szép fényes elvélik a táltól is akkor beledagasztjuk a legvégén a sót. Hogy ne ragadjon hozzá a tálhoz finoman olajos kézzel átmozgatjuk ugy hogy a tálba is csepegtetünk. Lefóliázzuk egy folpacckal és meleg helyen 30- 40 percet kelesztjük arra figyeljünk hogy ne huzatos helyen dolgozzunk a kelt tésztákkal.
Amikor megkelt egy finoman megolajozott tálcára vagy munka lapra borítjuk picit kinyomkodjuk a levegőt belőle majd 8 egyenlő részre osztjuk és golyókat formázunk belőle.
Mi egy 20 cm es linzer formába tettük de nem kell hogy kerek legyen még az sem lehet torta forma vagy kissebb tepsi dupla adag esetén nagyobb is csak szépen kitudjon belőle emelkedni, olajos kézzel szépen elosztva beletesszük a kivajazott kilisztezett formába majd a folpackkal letakarva ujabb 30-40 percet kelesztjük legalább amig a duplájára nem kel.
Egy finom szita segítségével kevés liszttel meghintjük picit behavazzuk ha megkelt és k9zben bemelegítjük a sütőt 150 fokra. Ezen a hő okon pontosan 20-25 perc alatt világos zsemle színűre sütjük. megvárjuk még langyosra húl ovatosan kifordítjuk és finoman szétszedjük őket.
Jó étvágyat ehhez a valóban habkönnyű szájban olvadós péksütihez.
Egy tipp bátran készítheted édeskés változatban is cukorral vagy édesítővel is akkor a só mennyiségét csökkentsd egy csipetnyire és 30 gram(3dkg) cukrot vagy édesítőt adj hozzá a tésztához. Forró csoki mellé isteni ha kisült hintsd meg kevés fahéjjas cukorral.
Ezt a blogot az én drága Nagymamámnak ajánlom, aki nagyon sokat tett és segített hogy a főzés a szakmám legyen, a kertészkedés a hobbim és az állatok szeretete pedig bele ivódjon a vérembe.