2014. november 22., szombat

Tejszínes krémleves tökből.


Itt az angoloknál szokás tökből levest főzni és először ugyan picit idegenül hangzik de amikor elkészíted rájössz nem is olyan rossz. Az itteni bevásárlóközpontokat járva ha meglátjuk a tököt felkiáltunk..- nézd már sütőtök! pedig itt ezt nem sütik hanem leveseket főznek belőle. A minap kirándultunk egy gyönyörű kertészetben ahol sokféle tök volt kiállítva és Gábor barátom mondta is, -no a kávézóban majd eszek egy töklevest,mert azt úgy megkóstolnám, hát nem jött össze mert ugyan itt nem sok helyen van leves, itt ugyan volt a nap levese, hagyma és burgonya leves. Tudni kell hogy az angolok minden levest nagyon sűrűre és meglehetősen íztelenre főznek, vagy a mi főzelékeinkre hasonlít vagy pedig a kínai csípős savanyú leves állagára és kinézetére. Nekem picit úgy tűnik mindenbe turmixolnak egy adag főtt burgonyát vagy tököt hagy szóljon aztán amit találnak a konyhába összecsapkodják és beledobják só meg fűszerek nélkül és kinevezik a nap levesének, de hát ugye nem úgy néznek ki mint akik túl buták vagy éhen akarnának halni csak éppen nem szeretik használni a fűszereket, pedig itt aztán azokból van kismillió változat. No nem szapulom őket tovább az angol tök levest én bizony nem kóstoltam meg, egyrészt mert nem akartam feleslegesen pénzt kidobni másrészt mert tudom hogy azt csak itthon tudnám ehetővé tenni után ízesítéssel. Mi sem szeretünk fűszereket használni ezért van itthon egy egész fiók csak azokkal tele, ha tehetném mindenhova magammal vinném . Helyette viszont hogy maradjunk a barátomnál elővettem a fantáziám és főztem neki abból szabadon töklevest.
Amit én felhasználtam hozzá.
kb 6-8 adag
1 db tök 75 dkg körül (képen)

1 kisebb répa és paszternák
(én a levesben főttet hasznosítottam de ha kihagyod nem történik tragédia)
6-7 dkg vaj
egy fél liter marhahús alaplé(lehet kockából is én maradékot használtam)
1 főzőtejszín
őrölt bors
szerecsendió
2 kisebb szilva nagyságú vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
kevés étel ízesítő
só, csipet cukor
1 evőkanál liszt
Ha van 1-2 zeller zöld friss kakukkfű, rozmaring, 1-2 zsálya levél kötözzük össze

A tököt(és a zöldségeket is ha használunk bele) óvatosan lehámozzuk, magtalanítjuk, megmossuk, majd kockára vágjuk a hagymát is megtisztítjuk a fokhagymával, majd apróra vágjuk. A vajat felolvasztjuk hogy kisercenjen belőle az író de nem égjen meg és az apróra vágott hagymát üvegesre pirítjuk a végén beledobjuk a fokhagymát is

 ami ha egyet sercen mehet rá a felkockázott tök.

 Kb. 5-10 percig pároljuk kevés ételízesítőt a csipet cukrot a fűszereket hozzáadva azután felöntjük az alaplével majd beletesszük az összekötözött zöld fűszereket.

 15-20 percig főzzük amíg a tök át nem puhul, én adtam hozzá még fél liter vizet is. Ha megpuhult a tök a zöld fűszereket kivéve, a tejszínnel meg egy evőkanál lisztel összeturmixolom krémszerűre.

 Újra forralom és pirított kenyérkockákkal vagy tökmaggal tálalom.
Jó étvágyat ehhez a kiváló, lélekmelengető, forró krémes, édeskés leveshez!






2014. november 9., vasárnap

Svéd fahéjas csavart édes zsemlécskék (Kanelbullar)


Szabad időmben is sokat túrom a nettet és persze meg akad a szemem mindenféle recepten amiben fantáziát látok, történt ez most is ahogy Jamie Oliver oldalait kukkoltam.
A Fahéjat nagyon szeretem és jótékonyan hat az emésztésre is, véd az infarktus ellen, csökkenti a koleszterin szintet sőt még fertőtlenítő hatása is ismert. Ha süteménybe sütöd betölti a levegőt az illata és így karácsony közeledvén a hidegebb napokon bizony egy nagy pohár forró habos csokival párosítva lélek és test melengetőként sem utolsó. Ez a recept azért is tetszett meg mert nem a szokványos összetevőket tartalmazza és szerettem volna régóta kipróbálni egészségesebb dolgokat is szerintem akár a lisztet részben helyettesítve teljes kiőrlésű liszttel egy remek tej mentes süti készíthető belőle.
Tehát akkor vágjunk is bele az összetevőkbe és rakjuk össze ezt a finom ropogós omlós illatos sütit.

A tésztához:
5 gr szárított gyors élesztő
250 ml cukrozatlan Mandula tej(vagy kókusz tej)
50 ml meleg víz
5 dkg Demara cukor
fél kávéskanál tengeri finom só
45 dkg liszt én Nagyi sütemény lisztet használok
4 evőkanál finom kukorica liszt
1 csapott kávés kanál őrölt kardomon Jamie de én most ezt mézeskalács keverékkel helyettesítettem
4 evőkanál növényi olaj tejmentesen de én ezt 2 dkg vajjal helyettesítettem

A Töltelék:
 10 dkg Demara cukor
1 teáskanál őrölt kezeletlen fahéj
2 evőkanál finom kukorica liszt
60 ml növényi olaj tejmentesen de én ezt szintén 2 dkg olvasztott vajjal helyettesítettem

A máz :

2 evőkanál Demara cukor
1 evőkanál víz
kevés tört dió vagy mandula én az utóbbit használtam

A száraz összetevőket a tésztához összekevered egy tálba és az olvasztott nem forró vajat rá öntöd majd a meglangyosított mandula tejet és vizet is és egy villával addig kevered amíg össze nem áll, azután a szép tiszta kacsóddal kb 10 percig dagasztod majd meleg helyre egy jó 40 percre félre teszed kelni.

Addig összeállítod a száraz tölteléket a vaj nélkül meg egy tepsit ki papírozol sütőpapírral, meg helyet csinálsz a nyújtáshoz és felolvasztod a vajat a tészta kenéséhez.
Ha tésztád megkelt akkor szépen kinyújtod a lisztezett felületen kb 3-5 mm vastagra ahogy a képen látod. Ha a tésztád ilyen hólyagos akkor biztos lehetsz benne hogy a liszted is jó volt és dagasztani is jól tudsz és a végeredmény is finom lesz.

Megkened olvasztott vajjal 

és a fahéjas keveréket egyenletesen elosztva rászórod.

Majd mint egy hivatalos levelet egyik negyedet behajtva ráhajtod és utána a maradékot szintén ráhajtod és szépen egyenletesre nyujtod nem erősen csak gyengéden.

Egy kés vagy egy pizza vágó segítségével két centi széles kb 20 cm hosszu csikokra osztod nekem 7 db lett ha ügyes vagy 8 lesz.
Majd szépen megcsavarod őket mint egy sajtos rudat.

Most jön a lányok kedvenc művelete az ujjak köré csavarás :D
Ahogy az animáción látod nekem kettő a lányoknak három ujjad köré csavarod kétszer-háromszor kinek hogy sikerül, utána felül átteszed keresztbe és a végét bedugod alulra a közepébe.

Majd a papírozott tepsin még kb 20 percet keleszted.

200 fokos gőzös sütőbe teszed és kb 25-30 perc alatt arany barnára sütöd, ha van ellenséged a szomszédba és azt akarod hogy folyjon a nyála nyiss ablakot feléje, mert az illat az leírhatatlan finom szinte már pozitív értelembe vett biológiai fegyver :D

Amikor kész kiveszed a cukrot és a vizet összeolvasztod vagy mikróban vagy tűzhelyen megkened felül és rászórsz kevés durvára tört mandulát, vagy diót esetleg díszítő cukrot.

Forró kakaóval ajánlom amit én most a laktóz mentes maradék mandula tejből készítettem el hogy ne menjen kárba és mondhatom finom lett.
Jó étvágyat ehhez az igen finom süteményhez.
Egy Régi kedves barátomtól jött a Tipp hogy bizony nagyon finom ugyanez a sütemény friss tört szederrel töltve is de én még akár áfonyát is eltudok képzelni bele.

A forráshoz képest a változtatások a mennyiségen, a liszt minősége és a tészta lágysága tette szükségessé.

Forrás: https://www.jamieoliver.com/inspiration/beautiful-vegan-swedish-cinnamon-buns/

2026.02.20

Miért a fahéj és a kardamom a legjobb barátunk?

Amikor ezeket a zsemléket sütöm, a konyhát betöltő illat már önmagában felér egy terápiával, de érdemes tudni, hogy ez a két fűszer valódi "superfood" is. Nem véletlenül alapkövei a skandináv sütési kultúrának!

A Fahéj – Az anyagcsere motorja A fahéj nemcsak melengető aromát ad, hanem segít egyensúlyban tartani a vércukorszintet is. Sütésnél ez különösen jól jön, hiszen lassítja a szénhidrátok felszívódását, így a szervezetünk könnyebben dolgozza fel a finom falatokat. Emellett tele van antioxidánsokkal és gyulladáscsökkentő hatású, ami az immunrendszerünket is támogatja a hidegebb napokon.

A Kardamom – A szív és az emésztés fűszere A kardamomot gyakran a „fűszerek királynőjének” nevezik. Segíti az emésztést (búcsút inthetünk a puffadásnak!), és jótékonyan hat a vérnyomásra is. Antibakteriális hatása miatt frissíti a leheletet, de a legfontosabb, hogy a fahéjjal kombinálva egy olyan különleges aromaprofilt hoz létre, ami egyszerre élénkít és nyugtat.

Érdekesség a gazdáknak: Ha van otthon tyúkod, és maradt egy kis tiszta fahéjad, érdemes néha a tápjukba is keverni egy csipetnyit (vagy teaként adni nekik)! A fahéj antibakteriális hatása segít nekik egészségesnek maradni, javítja a keringésüket a hidegben, és egyes tapasztalatok szerint még a tojások héját is erősítheti.


"A mai sütésnél a minőségre mentem rá: 2-3 pod frissen, márvány mozsárban tört zöld kardamomot kevertem össze egy teáskanál valódi, őrölt Ceylon-i fahéjjal és barna cukorral. A Ceylon-i fahéj nemes egyszerűsége és a kardamom frissen felszabaduló, citrusos illóolajai olyan illatot árasztanak a konyhában, amit semmilyen kész fűszerkeverék nem tud visszaadni. Ez a hármas a garancia arra, hogy a zsemlék belseje szaftos, fűszeres és ellenállhatatlan legyen."