2012. február 14., kedd

Gombás-zöldfüszeres-joghurtos-lilahagymás quiche(sós angol pite)

 Sziasztok !
Egy jó kis kalandon túl és pár tapasztalattal gazdagabban állok neki most leírni ennek az omlós kreatívan tölthető és aránylag egyszerűen elkészíthető receptnek. Sok jó dolog és persze elég rossz is történt velem mostanság de hát nézzük csak a szépeket. Kint jártam egy hétre Londonba ahol is hát hogy is mondjam az angol konyha és most elnézést akik ezt másképp látják, nem nagyon tudott elvarázsolni. Egyszerű és számunkra szinte ízetlen ételeket kínálnak ami só és fűszer hiányban szenved, persze ez nem biztos hogy rossz de elképzelhető ellenben hogy egészségesebb mint amiket mi fogyasztunk. Sokféle dolgot nem kóstoltam azonban amiket igen pár kivételével szinte ízetlen volt, azonban a halak amiket ott készítenek el nagyon finomak és gyönyörű fehér húsú halakból készítik. Sokféle pite és fánk, a pitéket különféle húsos töltelékekkel töltik amibe nyomokban hús is van de a nagy darabokra vágott burgonya és hagyma is benne ami nem is lenne baj ha ízletes lenne de a só és bors hiányában nekem inkább úgy tünt mintha egy nagy darab szivacsba haraptam volna. Mindegy elhatároztam hogy megpróbálok pár dolgot elkészíteni talán felkészülni a jövőre és egy kis ízt csempészni a dolgokba. Íme most egy ilyen recept amit aztán úgy variáltok ahogy a fantáziátok engedi, és kedvezzünk most a hús nélkül étkezőknek vágjunk bele. Én ezt a receptet egy ebédre második fogásnak csináltam de lehet ez egy vacsi vagy akár egy bőségesebb reggeli is.
A tészta
34 dkg átszitált finom liszt
egy kávéskanál só
17 dkg margarin vagy vaj
2-3 kanál jeges víz (én azonban ehelyett 10 % tejfölt használtam szintén ebbe az arányba)
A Margarint alaposan elmorzsoljuk a megszitált lisztel és 1-2 kanál jeges vízzel linzer állagú tésztát készítünk .
Betesszük a hűtőbe pihenni amíg a tölteléket elkészítjük.

Ami nálam a következőkből állt.
30 dkg szeletelt gomba
egy kis poharas natúr joghurt
kB 10 dkg durvára reszelt eidami sajt
6-8 szem tört bors kis darab szerecsendióval
kevés ételízesítő
4 egész tojás
 szárított zöld fűszerek én ebbe sajt fűszerkeveréket vettem egy bio boltban de bármi megteszi csak ne legyen erős íze vagy ne legyen belőle sok.
csipet só
egy felszeletelt közepes lila hagyma
8-10 dkg margarin 

A margarint felforrósítom megvárom míg a víz kiserceg belőle a finomra vágott lila hagymát meg karamellízálom rajta aztán rádobom a gombát és egész addig pirítom amíg az összes víz eltűnik belőle közben pedig megfűszerezem és ízesítem. Ha kész hagyom kicsit kihűlni a tésztát kiveszem és egy cakkos nagyobb féle pite formára nyújtom, szépen bele nyomkodom

 és villával megszurkálom majd 180 fokos sütőbe teszem elősütni amíg enyhén megbarnul. 

A töltelék gomba ha langyosra hűlt hozzá keverek egy pohár joghurtot és 4 felvert tojást enyhén sózva és ekkor teszem hozzá a szárított zöld fűszereket is.

A félig elősütött pite közepébe öntöm a tölteléket, elsimítom egyenletesen 

és a 180 fokos sütőben 20 perc alatt aranybarnára sütöm. Forrón felcikkezve kevés salátával kis balzsamecetes paradicsom gerezdekkel lila hagymával tálalom, de bármi más is megteszi mellé.
Egy ízletes enyhén sós linzerszerű tészta finom szaftos töltelékkel.

Tehettek bele töltelék gyanánt bármit ami az ízlésetek megfelel, én eltudom képzelni basamell mártásos karfiollal,brokkolival, spárgával sajtmártással, lehet bele vagy mellé vágni feta sajt kockákat, akár egy fűszeres paradicsomos párolt zöldbabbal, lehet megtölteni Chilli con carnéval is, pirított baconnel és karbonara szósszal, vajas párolt zöldségekkel, darált marha raguval, maradék sertés pörkölttel a variációk száma végtelen egy dologra ügyeljetek hogy a töltelék soha ne vizes állagú legyen hanem inkább szaftos és persze egy kis reszelt sajt bele vagy a tetejére mindig feldobja.
Jó étvágyat hozzá.




2011. december 18., vasárnap

Készíts magadnak forró gond és nátha űző teát

Téli szeles napokon amikor már úgy érezzük hogy a fejünkbe fúj a szél és még a gondolatainkat is összekavarja, és amikor már picit náthásan gubbasztunk otthon akkor vegyük elő ezt a receptet és űzzük ki magunkból náthástól mindenestől a rosszat és töltsük fel  a testünk jótékony energiákkal. Készítsünk magunknak gond és nátha űző hevítő teát. Nem kell hozzá különösebb dolog csak pár olyan fűszer amit a hétköznapokban is használunk illetve a gyógynövény boltban is beszerezhetünk.

Használjunk hozzá fekete teát ami felébreszt
kevés fahéjat ami hevítő, fertőtlenítő, és még a vércukrot is rendben tartja
kevés őrölt  (de lehet egész is) szegfűszeget, ami szintén antibakteriális és még a gyomrot is karban tartja
szecsuani borsot pár szemet ami vértisztító, stimuláló és vizelethajtó
Szárított hibiszkusz virágot ami a vérnyomásunkat tartja kordában valamint tisztítja a szív és érrendszert
frissen reszelt gyömbért amiből nem kell sok és nem drága ha nem kiló szám vesszük én egy kis darabért 80 ft.-ot fizettem.Ez a gyomor és bélrendszerünkre hat jótékonyan, javítja a memóriánkat és erősíti az immunrendszerünk.

Pár szem kardamom mag is kerülhet bele ami javítja az emésztésünk, egyensúlyba hozza a hormonháztartásunk, jót tesz a gyomor és tüdő csakráknak, nem utolsó sorban régen a szájápolás legfontosabb kelléke volt ugyanis ha pár szemet összerágsz természetes úton illatosítja a leheletet. Én a száraz összetevőket egy kis mozsárban kicsit megzúztam a gyömbért egy új percnyit lereszeltem megtisztítva és 1,5 l vizet felforrósítottam forrásig és az összetevőket leforráztam a tea filterrel, fűszerekkel és gyömbérrel. Kb 5 percig állni hagytam és egy melegen tartó teás kancsóba  szűrtem. Mézzel és citrommal ízesítettem és forrón kortyolgatva élveztem az ízeket. Ha nem jársz autóval még kevés rumot is tehetsz bele. Amint a torkodra ér átjárja a tested a fűszerek és a gyömbér hevítő ereje, a homlokodon jótékony izzadság cseppek jelennek meg és érezheted amint át tisztítja az egész szervezeted. Ha vese problémáid vannak akkor óvatosan a fűszerekkel mindenből csak nagyon keveset, lefekvés előtt használj bele kevesebb tea füvet,egyébként pedig fogyaszd bátran és űzd ki a testedből a bajokat, váljék egészségedre !

2011. december 3., szombat

Aszalt szilvás mézes-mázas a téli napokra

Nagyon szeretek agyalni új dolgokon és a minap valakitől hallottam hogy olyan mézes mázasan beszéltek vele ,egyből kipattant az agyamból hogy na most ezt már hogy lehetne sütemény formátumba önteni. Így az ünnepek közeledvén mindig jó érzés ha a lakásod kellemes illatok töltik meg és a sütő közelében melegedve egy egy korty itallal a kezedbe kedveskedhetsz valami finom édességgel azoknak akiket szeretsz és körbe vesznek. Nagyon szeretem a töltetlen süteményeket is amelyek finoman omlósak, és persze pár finom aszalt gyümölccsel vannak megbolondítva, nem utolsó sorban az az igazi ha a lakásod finom mézeskalács fűszer illat járja át így felkészülhetsz az ünnepi hangulatra is.
Ime tehát a recept:
30 dkg porcukor
2 egész tojás
12 dkg lágy Rama margarin
3 evőkanál jófajta méz(ha nagyon sűrű akkor picit mikrózd meg de csak keveset és akkor jól fog folyni)
1,5 dl tej
1 csomag vaníliás cukor
1 csomag sütőpor
1 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék
30 dkg liszt
1 csomag Dr. Oetker cukor máz
1 csomag kb. 20 dkg lágyabb aszalt magvazott aszalt szilva amit két evőkanál rumaromába áztattam felezve.
és egy sütőpapírral bélelt tepsi
A 2 tojást, a lágy margarint, vaníliás cukrot porcukrot és a mézet keverjük habosra egy robot gép segítségével,

 majd adjuk hozzá a  tejet utána a lisztet amit előzőleg elkevertünk a sütőporral és a mézeskalács fűszerrel. és keverjük simára.A sütőpapírral bélelt tepsibe simítsuk bele egyenletesen


 majd a szilva darabokat egyenletesen nyomkodjuk bele. 175 fokos sütőben kb . 30 perc alatt süssük arany barnára,

ellenőrizzük egy fogvájóval vagy hurkapálcával hogy középen is megsült e. Ha ráragad tegyük vissza ha nem, kész majd hűtsük ki az egészet.Ha kihült akkor a csomagoláson leírt módon készítsük el a cukormázat és kenjük át vele a finoman omlós sütinket.

 Én nem vártam meg hogy megszilárduljon mert közben a szomszéddal sörözve egyből meg is kóstoltuk, Nagyim és Gábor is jóízűen csemegézett belőle :)
Kívánok nektek hozzá sok jó kedvet és boldogságot !

2011. október 30., vasárnap

Mazsolás, fahéjas illatos tekercs


Hú de rég írtam már ide, de hát az idő könyörtelen úr és mindig elfoglalom magam valamivel, éppen tegnap is amikor neki álltam a jóféle birskörte pálinkához összevágni a körtét, akkor kívántam meg valami finom édes illatos sütit vacsira. A kakaós csigát is szeretem de most valami újra vágytam éppen ezért kitaláltam bele egy jó tölteléket. Íme a recept.
1 kg nagyi titka liszt
15 dkg porcukor
5 dkg élesztő
0.5 liter tej
5-6 dkg vaj
25 dkg margarin
3 tojás sárgája
fél csomag  őrölt fahéj
egy citrom reszelt héja
2-3 csomag vaníliás cukor
15-20 dkg kristály cukor
csipet só
én egy pici rumot is teszek a tésztába
és ha szereted egy csomag mazsola 10dkg(ha nem ez elhagyható vagy tegyél bele durvára tört diót vagy mogyorót esetleg kókuszt)
A lisztet leszitálom egy kényelmes tálba és az élesztőt felfuttatom kevés cukorral lisztel langyos tejbe.
A tejet meglangyosítom és én a vajat beleszoktam rakni( Nem a margarint az a töltelékbe kell!)
 hogy picit lágyuljon fel vagy akár el is olvadhat.
a fél citrom héját és a porcukrot , vaníliás cukrot egyet,kis rumot,csipet sót és három tojás sárgáját is a liszthez teszem. A felfuttatott élesztővel és a langyos tejjel sima tésztává dagasztom, nem baj ha hólyagos lesz a dagasztástól ;) Amíg a tésztát félre tesszük egy nem huzatos langyos helyre addig elkészítjük a tölteléket.
A 25 dkg lágy ráma kockát a másik fele citromhéjjal, fahéjjal, 2 vaníliás cukorral a kristálycukorral egy robotgép segítségével habosra keverjük majd hozzáadjuk a mazsolát és elkeverjük benne.
Én vágtam kevés birskörtét amíg kelt a tésztám aztán egy lisztezett deszkára borítottam és kb. ujnyi vastagra elnyújtottam  majd a tölteléket egyenletesen szét kentem rajta egy evőkanállal, majd az egészet szépen feltekertem. Egy jó vékony pengéjű késsel ujjnyi vastag szeletekre vágtam és egy sütőpapírral bélelt tepsibe egymás mellé raktam őket. A Sütő papír fontos mert ebben az esetben kifolyik egy kis töltelék és ha nem raksz alá akkor bizony kaparhatod a tepsid még ha nem is viszket :)

Majd újabb 20 percig kelesztettem. 175 fokos sütőben 25-30 perc alatt aranybarnára sütöttem miközben a maradék körtét vágtam, a fahéj és citrom illatos jó meleg kuckómban. Mellé egy kis hideg sört kortyolgattam a szomszéddal aki átszólt mi finom készül már megint mert az egész utca fahéj gőzben úszik ! :)
Legyen szép napod és próbáld ki te is milyen jó is a frissen kelt kalács íze fahéjjal citrommal és mazsolával.

2011. július 6., szerda

Cukkinis finom rakott palacsinta....

 No már megint egy a tuti kis kis kolléganő tuti kis receptjei közül újra gondolva picit, pedig kezd hálátlan lenni és úgy döntött elhagy engem de mindegy azt még nem tudja hogy engem elhagyni nem könnyű ;)
Na de térjünk vissza a valóságba onnan is a zöldséges standok közé és keressünk ott 3 szép gyenge cukkinit, kapaszkodjunk bele jó erősen és vigyük haza egy finom étel hozzávalójaként.
Ilyenkor jó időben már mindenki érezte úgy hogy hát a hús az nem igazán esne jól így hát hogy ne csak mindig az édességeknek kedvezzünk készítünk egy finom sós cukkinis rakott palacsintát, finom sajttal, tejföllel, és én még egy kis maradék sonkát is csempésztem bele csak azért hogy ne száradjon meg a hűtőben.
A hozzávalók:
3 szép zsenge cukkini megmosva a zöld héjával együtt
3 szép tojás
7 dl tej
6-8 dl tejföl
3 dl bubis ásványvíz
kevés só
frissen őrölt bors
őrölt szerecsendió
kevés ételízesítő
1 carbonara szósz por
ha nem Vega vagy akkor a hűtődből belevághatod a sonka maradékaid de ez elhagyható anélkül is finom

40 dkg sajt reszelve de füstölt sajttal finomabb
2dl étolaj
kb 40 dkg liszt
Figyelem a sóval óvatosan bánjunk mert a sajt és a sonka is sós ha használunk bele !
A Cukkiniket mossuk meg majd alma reszelőn reszeljük le kicsit sózzuk meg kevés borsot és szerecsendió őrleményt is szórhatunk rá és hagyjuk állni hagy engedjen levet. Addig a 3 tojásból 5dl tejből és 3-4 dl ásványvízből kevés sóval borssal és szintén kevés őrölt szerecsendióval keverjünk egy picit vastagabb palacsinta tésztát, szépen simára 1 dl olajat hozzáadva amíg csillogó sima nem lesz :) Ha kész akkor a leszerelt cukkinit alaposan nyomjuk ki a levétől és szórjuk bele a palacsinta tésztába, majd alaposan keverjük el. Forrósítsuk meg a palacsinta sütőink olajjal bőven megkenve és süssünk a tésztából picit vastagabb palacsintákat, de azért süljön át ( Nekem 13 lett belőle mert egy közben valahogy egy eltűnt a pocinkban :) . 

Ha kész a tejfölbe keverjünk kevés borsot és ételízesítőt egy tepsit vajazzunk meg és kezdjük el rakni a palacsintát
1 palacsinta
1-2 kanál teföllel megkenve
Gondolatnyi felcsíkozott sonkával megszórva ( Vegák ezt felejtsék el ! :))
egy csipet sajttal megszórva

és újból...
és újból..
egész addig míg a palacsintánk el nem fogy .
Ha kész a maradék tejföllel locsoljuk meg a tetejét és szórjuk rá a maradék sajtot, ugy gazdálkodjunk ezekkel hogy azért a tetejére gazdagabban jusson.

180 fokos előmelegített sütőben süssük arany barnára.

Közben 2 dl tejben a carbonara port főzzük fel(Ha a zacskón mást ír akkor úgy készítsük el. én tescós port használtam)

A Megsült palacsintákat vágjuk cikkekre és carbonara szósszal nyakon öntve tálaljuk !

Jó étvágyat !


2011. június 7., kedd

A Nagyi Kapros-túrós lepénye


Itt az lehetőség kimenni a kertbe és megnézni hogy a kapor milyen állapotban van. Eljött az idő végre egy csokorra való kaprot tépjünk vagy vegyünk a nénikétől,bácsikától a piacon hogy megízesítsük vele azt a süteményt amit gyermek korunkban tavasszal, nyár elején oly sokat sütött áldott kezével a nagymamánk vagy édesanyánk.
Ennek a sütemények az édes sós íze a finom házi túróval ( bizony ő saját maga készítette a friss túrót is méghozzá finom aludt tehéntejből) a friss kaporral a tejfölös tojásos selymes öntet a tetején mindig a konyhába csábított, ki nem bírtam ugyan hogy egy kis nyalakodásra ne eshessek bűnbe és bizony egy két óvatlan pillanatban  belekanyarítva az újaim a finom túrós töltelékbe bele-bele kóstoltam, kerülve a nagyim édesen beleegyező huncut tekintetét.
No elég legyen az érzelmekből inkább nézzük mi is kell ehhez a finom sütihez.

A tészta:
Vegyünk hozzá 25 dkg lisztet
2,5 dkg margarint (Nagyi zsírral sütötte de ma már ez elhagyható)
3-4 evőkanál tejfölt
1 egész tojást
egy fél teáskanál sót
egy teáskanál cukrot
2 dkg élesztőt
A töltelék :
75 dkg zsíros túró(inkább a 25 dkg. papír csomagost válaszd ne a zacskóst mert az száraz lehet)
3 tojás sárgája
3 tojás fehérje felverve kemény habnak egy csipet sóval(de ez csak mielőtt belekerül a tepsibe!)
egy csapott teáskanál só
3 evőkanál cukor ez lehet púposabb picit
másfél evőkanál búzadara
és egy csokor finom friss kapor apróra vágva.
A Tejfölös öntet a tetejére :
1 kispoharas tejföl amiből már kivettünk egy evőkanálnyit
1 egész tojás

Már miközben a receptet írom és sütőben a sütemény és a levegőt megtölti a finom kapor és túró édeskés illata....

A lisztet morzsoljuk össze a margarinnal az élesztővel a sóval és a cukorral, majd adjunk hozzá egy egész tojást és két evőkanál tejfölt a jobbikból, majd alaposan gyúrjuk dagasszuk össze az egészet egész addig amíg egy sima felületű közepesen lágy enyhén hólyagos tésztát nem kapunk. Ezután tegyük meleg helyre takarjuk le és hagyjuk  hagy keljen meg ami kb fél óra ebben a melegben.

Készítsük el közben a tölteléket. Válasszuk szét a tojásokat a fehérjét tegyük egy olyan edénybe ahol kényelmesen felverhetjük majd, a sárgáját tegyük a 75 dkg túróra egy csapott teáskanál sóval (óvatosan nehogy túl sós legyen) 3 evőkanál cukorral bővebben mert az édesebb íz nekem kicsit kedvesebb a szívemnek, a másfél evőkanál búzadarával és a megmosott apróra vágott kaporral alaposan dolgozzuk át a töltelékünk.


 Ha már majd a tésztánk is megkelt és előkészítettük a tepsink egy sütőpapírral kibélelve és a tésztát kinyújtottuk és beletettük(én enyhén szórtam rá még kis búzadarát hogy a töltelék ne tegye a tésztát szalonnássá) no akkor lehet a fehérjét jó kemény habbá verni és lazán óvatosan a töltelékbe keverni hogy ne törjük össze nagyon és rásimítani a villával kicsit megbökdösött tésztára.


A Tejföl keverjük el a tojással alaposan és ezt az elegyet locsoljuk a töltelékünk tetejére majd simítsuk el egyenletesen hogy mindenhova jusson belőle, ez fogja megadni a lepényünk zaftosságát és nem engedi elszökni a kapor friss ízét krémessé téve a tölteléket.


Ha mindezzel készen vagyunk tegyük az egészet egy előmelegített 175 fokos sütőbe és süssük addig időként megfordítva a tepsit amíg halovány aranybarna lesz a teteje.
Azután vegyük ki pihentessük addig amíg szoba-hőmérsékletűre nem hűl, szeleteljük fel és kínáljuk vele meg a család apraja-nagyját.

Egy finom uzsonna egy kellemes vacsora is lehet ebből a különleges ízű hangulatos sütiből, de kihűlve a reggeli mellé sem utolsó.
Szedjük elő nagymamáink vagy édesanyánk receptes könyvét, és készítsük még sok hasonló finom ételt az ő kedvükért a család kedvéért és azért hogy soha ne tudjuk őket majd elfeledni és mindig tudjuk mit jelent számunkra egy jól elkészített finom házias étel.
Kedves egészségetekre !