2014. október 19., vasárnap

Házi pita és gyros csirkéből


Vannak dolgok amiket az ember ha megkíván nincsenek mindig kéznél, de mint bármi más az életben csak is rajtunk múlnak hogy létrehozzuk-e akarjuk-e, így van ez az ételekkel is ha jót szeretnél enni és valóban akarod akkor neked kell oda állni és úgy elkészíteni ahogy megálmodtad. Nekem egy étel elkészítése örömet okoz, szeretem ha alkothatok ahogy az ízekkel játszhatok, megfeledkezem magamról és szinte látom ahogy az étel életre kel és egyé válik velünk. Ez amit most készítettem ugyan egyszerűnek tűnik de tegnap két órámba telt a tésztával együtt amit szintén én dagasztottam és sütöttem, el kell hogy mondjam hogy a fáradozás megérte mert valami nagyon finom dolog lett a végeredmény.
No de lássunk neki vegyük a hozzávalókat.

A Gyros húshoz:

ha találunk nagyobb csontozott csirke felső comb filét abból pitánként egy nagy elég
én most 4-et használtam és mi csontoztuk ki mert itt nem volt bőrös
2 teáskanál oregánó
1 teáskanál piros paprika
2 teáskanál fokhagyma granulátum
1,5 teáskanál só
1 teáskanál őrölt bors
kis szerecsendió
és a sütéshez 2 evőkanál oliva
Keverjük be a fűszereket alaposan dörzsöljük át vele a húsokat, majd tegyük egy tepsibe fedjük le alufóliával süssük 180 fokon 3/4 órát majd a fóliát levéve pirítsuk még 15-20 percet a bőrét hogy jo ropogós de szaftos legyen. Vágjuk csíkokra, bőr alul, dobjuk bele egy serpenyőbe és mielőtt a piták készek forrósítsuk pirítsuk át ismét.


A tészta kovászhoz:
10 dkg kenyér liszt
1,2 dl kézmelegmeleg víz 
csipet cukor
4 dkg élesztő
Keverjük el az élesztőt a langyos vízben a cukorral és a lisztel simára és tegyük meleg helyre hogy jól felfusson.

A tésztához :
20 dkg finom liszt
25 dkg rétesliszt
2 dl kézmeleg viz
1 evőkanál porcukor
7 gramm (kb egy púpos teáskanál) tengeri finom só


Ha felfutott az kovászunk a leszitált tészta hozzávalókkal dagasszuk jó alaposan össze, nálam ez a folyamat addig tart amíg a tészta apró kis hólyagokat nem vet, most kézzel dagasztottam de használhatunk nyugodtan gépet is hozzá. Kelesszük jó 3/4 orán át majd lisztezett deszkán gyurjuk picit át vágjuk 8 egyenlő darabra kicsit becsípve a végeit hogy alul legyen formázzuk gombócra majd melegen pihentessük még 10-15 percet, nyújtsuk fél cm-es karikára és 190-200 fokos sütőben lisztezett tepsin süssük pirosra amíg jól fel nem fújódik kb 15 perc.
Ha kisült picit hagyjuk hűlni vágjuk le a kupakját óvatosan szétnyitva hogy a gőz ne süssön meg minket, töltsük meg.


A csípős paprika krém( én most enyhére csináltam)

2-3 jó érett kápia paprika
2 evőkanál olíva olaj
1 teáskanál só
fél teáskanál őrölt bors
csipet cukor
kevés csili vagy csípős paprika pehely vagy szárított paprika.
1 evőkanál alma ecet

A paprikákat kicsumázom felvágom és az olíván a fűszerekkel forró serpenyőben jól átforgatom, majd egy gyorsvágó géppel (cutter)pépesre vágom az almaecet hozzáadásával.

 A zöldségek:

1 lila hagyma 
2 paradicsom
1 kisebb ropogós uborka
Felszeletelve
Ha akarsz készíthetsz reszelt uborkából tzatzikit én most ezt kihagytam mert egy görög joghurtba kevertem kevés oregánót és ez volt a paprika krém mellet a szósz a pitába.

Miután elolvastad amiket írtam próbáld úgy időzíteni a dolgokat hogy a pita is meg a húsi is forró legyen. Ha levágtad a piták tetejét én 1-2 szelet ubit paradicsomot és lila hagymát teszek belülre először egy evőkanál joghurttal és egy teáskanál paprika krémmel majd a húsi jön és a tetejére vagy oldalra még kevés zöldség joghurt és paprika szósz jön. Ha mindent jól csináltál egy fergeteg finom forró kívül ropogós belül laza kenyért tésztás, szószos, csirkeszaftalt átitatott finom gyrost kapsz.
Jó étvágyat hozzá hidd el megéri. ;)






2014. augusztus 25., hétfő

Szabolcsi töltött káposzta lecsósan....


Én Nyári töltött káposztának hívom és úgy az igazi ha jó vastag finom pikáns paradicsom szószt készítesz hozzá és az otthoni finom nyáron megjelenő friss zöld leveles káposztából készíted, de elmaradhatatlan kellék mellé még a jó Magyar friss kenyér is főleg így augusztus 20.-a környékén ha már az is a jó otthoni új lisztből készült, legyen illatos belül puha mint a jó toll párnád (ami ha ráfekszel körbe ölel és ha felkelsz róla kirúgja magát)és kívül pedig ropogós és ízletes. Itt csaltam gy picit de nem nagyon felfedeztem egy könnyed ízletes édes káposzta félét(Cukorsüveg káposztának fordítanám) és a Lidl től hoztuk a kenyeret mellé mert az áll az otthonihoz nagyon közel, igazán finom és friss volt. Amikor az évben áldott drága Nagyim hogy őt is megemlítsem és megemlékezzek róla valamit az évben először evett vagy először készített új ételt mindig mondott hozzá egy a szívemnek nagyon kedves mondókát is hogy nehogy a fránya gyomorrontás elérje az pedig így hangzott. -Újdonság a gyomornak, rontás menj a pokolnak! ...és utána már nyugodtan állhattunk neki falatozni az évben újonnan készített ételnek. Én pedig ma boldogan kezdtem neki annak a töltött káposztának amit a Gábor kért tőlem de nekem is nagyon kedves, mert bizony ezt Sátoraljaújhelyen tanultam meg amikor az idős embereknek főztem egy otthonban, Magdánktól az egyik legkedvesebb konyhás nénimtől na meg a főnök asszonyomtól Nyiznyoszki Katikától, mert az alföldön ahonnan én jövök savanyú káposztából készítik és tejfölösen jó kis Kolozsvári szalonnával de azt majd télen.
No ennyi a rövid történetekből jöjjenek a Hozzávalók amiből kb 25 db kisebb töltelék lesz.
Kb. 3 óra a főzéssel együtt ha jól beosztjuk az időnket és nem hagyjuk el a konyhát

75-80 dkg darált sertés hús ne legyen túl száraz mondjuk lapockából
2.5 dl pohár rizs én soha nem mosom meg fözögetem
2 fej Nyári káposzta friss zöld leveles közepes fej
4-5 szép zöld Magyar paprika(ami sárga)  én itt csaltam kis Magyar üveges lecsóval és plusz másfél kalifornia paprikát tettem bele
4-5 közepes szem friss paradicsom de ha te is lecsót használsz kevesebb is elég
4-5 gerezd fokhagyma
5 dkg kenyér szalonna apróra kockázva
10 dkg császárszalonna apróra kockázva
2 közepes fej hagyma
2 dkg piros édes fűszer paprika(ha valaki csípősen szereti akkor ízlés szerint azt adjon hozzá )
1 evőkanál étel ízesítő
só 
ízlés szerint bors
kevés étolaj
kevés ecet a káposzta forrázó levébe
fél dl étolaj
én közé kockáztam kevés füstölt kolbászt is 5-10 dkg..csak az íze végett
1 paradicsomlé fél literes sűrített Lidl
3-4 kanál cukor
2-3 evőkanál liszt
NEM tojást nem használunk a töltelékbe !
Először is válasszunk egy akkora lábast amiben elfér a káposzta ahhoz hogy leforrázzuk a leveleit és tegyünk oda több mint a jó félig vizet benne forralni és kevés sót két evőkanál ecetet.(.itt megállok miért kell az ecet, nem az íze miatt ha túl gyenge a káposzta akkor hamar szét fő ha forrázzuk az ecet megakadályozza hogy a káposzta levél szét főjön) A káposztákat egy éles késsel Vigyázva Magunkra négy irányból beszúrva szabadítsuk meg a torzsától,

 Amíg a vizünk fel forr pucoljunk hagymát készítsük elő a lecsónak valókat, vágjuk apróra a szalonnát, és pucoljuk meg a fokhagymánk és törjünk borsot a mozsárban.


 Ha forr a víz egy húsvillával vagy csipesszel tegyük bele az első káposztát és kb. 1-2 perc forralás után kezdjük leválasztani óvatosan a leveleket egy villa segítségével a levelek akkor jók amikor olyanok lesznek mintha meg lennének alaposan fonnyadva a vastag eret úgyis ki fogjuk égni ha majd hűl egy picit. Én egy tepsire szoktam kiszedni hűlni mert azon kényelmesen tudok dolgozni. Miközben szedem a leveleket a káposzta levél vékonyabb részének a közepétől kivagdosom a vastag ereket lefele a késsel majd a nagy leveleket szét repesztem középen az ér mentén lefelé félbe.

Ha ügyesek vagyunk meg is tudjuk számolni kb 25-30 fél levélre lesz szükségünk de a többi káposztát is forrázzuk le szabadítsuk meg az erektől és vágjuk apróra.


A lecsó:
A Szalonnákat kevés fél dl olajon odateszem és kipirítom

 majd az apróra vágott vöröshagymát


 hozzáadom és megfonnyasztom, utána jön a paprika fel fél karikázva majd a paradicsomot is hozzáadom összevágva (én mindig megszabadítom a héjától egy fél percre a káposzta főző lébe dobom majd hideg vízbe és lejön könnyen)

 sózom borsozom és a végén hozzáadom a fűszer paprikát.

A Töltelék: 
A darált husit egy nagy tálba teszem majd hozzáadom a rizst a fűszereket ízlés szerint sót, borsot a reszelt vagy zúzott fokhagymát és itt jön amit sokan nem ismernek ahhoz hogy valóban szaftos nem kirakat betörős legyen a töltelékünk én nem használok bele tojást de a már kész lecsónkból egy konyhai gyorsvágó(Cutter) segítségével egy merőkanálnyit összepépesítek és ezt adom a töltelékbe ha már nem túl forró. 

Ne ijedjünk meg ha picit lazának tűnik mert nem engedi a káposzta levél és a rizs szét főni, 

szóval csak gyúrjuk össze alaposan a  tölteléket ha nem elég piros használjunk még piros paprikát és ízesítsük bátran, de ne sózzuk el !

Az összeállítás: 
A kész káposzta leveleket a képen látható formában megtöltöm





 de ügyelek arra hogy ne legyenek nagyok a töltelékek itt nem öklömnyi káposzták kellenek hanem egy kb kisebb tölteni való paprika méret legyen, és megint egy trükk csakhogy ne dobjunk ki semmit a főzés során, a szalonnabőr nagyon jó a lábas aljára a zsiros felével lefelé fordítva arra hogy a főzés során megakadályozza hogy leégjen a káposzta tehát szépen lefektetjük arccal a lábas alja felé majd az apró káposztából szórunk (osszuk 3 egyenlő részre)egy sort rá majd megszórjuk a felkockázott kis kolbász darabokkal és egy kanál lecsót(osszuk két felé most egyik fele kell) 


öntünk rá és erre szépen sorakoztatjuk a megtöltött káposztákat ahogy a képen látod.

Ha igaz még egy sör töltelékünk lesz ha ügyesek voltunk és jól osztunk szorzunk meg a lábasunk is hasonló méretű. 
Megint jön egy sor apró káposzta kolbászkák maradéka és a lecsó maradéka(nehogy bevágd a lecsós edényed a mosogatóba mert még értékes maradékok vannak a falán és az alján) és legvégül mielőtt rászórjuk a maradék káposztát szórjunk rá egy kávéskanál sót és egy evőkanál cukrot majd a káposztát oszlassuk el a tetején öblítsük ki meleg vízzel a lecsós edényt ezt öntsük rá a paradicsomléből egy decit és annyi vizet hogy ellepje.

 Majd kb. másfél órát főzzük közepes lángon ne rotyogjon de főjön. Néha rázogassuk meg a fazekunk óvatosan de ha a szalonnabőr az alján nem éghet le. és a tetején lévő káposzta aprókat is kevergessük át óvatosan hogy az is megfőjön, a töltelékre vigyázzunk, amíg fő,
 készitsük el a mártást.

fél dl olaj 2 kanál liszt egy laza zsemlyeszínű rántást készítünk félre húzzuk és bele öntjük a 4 dl paradicsom sűrítményt és kb 2.5 - 3 dl vizet 3 evőkanál cukrot meg egy kevés sót majd forraljuk mártás sűrűségűre.
Ha kész a káposztánk zárjuk le alatta a tüzet és hagyjuk egy 10 percet még békén hagy dagadjanak a rizs szemek még, utána tálaljuk a szósszal és friss kenyérrel és ne feledjük el előtte mondani ahogy Nagyanyáink is tették...Újdonság a gyomromba, rontás menj a pokolba!
Mindenkinek kívánok jó étvágyat és sok Boldogságot az élethez!. ;)











2014. augusztus 12., kedd

A zserbó ízű palacsinta...


Az éjszakás műszakokban ami 3 hetenként van bizony sokszor ébredek napközben arra hogy kéne valami kis plussz édesség, ma egy jó nagy adag kolbászos  szaftos paprikás krumpli után jelent meg a lelki szemeim előtt egy halom palacsintaaaaa. Na de milyet...nem régen főztem jó kis baracklekvárt rummal egy kis étcsoki is akad a fiokban no meg dió is van a háznál...akkor legyen most zserbó ízű a palacsintánk.
Én mindig szeretem hajszálvékonyra sütni, mert ez nem lángos és  azt is szeretem ha nem lehet sportkorongnak használni, leírom én most hogy készítettem egy óra alatt 18 palacsintát.
1 dl tej, két egész tojás 2,5 dl szóda víz, 1 vaníliás cukor, 1 csipet só, fél dl étolaj, 20-25 dkg liszt amit alaposan símára kevertem.

 Majd egy forro kerámiás sötőben egyenként kisütöttem.
,
a Töltelék egy étcsoki kb 100 gr
baracklekvár
durvára tört vagy őrőlt dió kb 8-10 dkg

a sütéshez és a csokiba is kevés étolaj kb fél dl.
a csokit felolvasztom forró gőz felett egy két evőkanál étolajjal

a palacsinta egyik felét vékonyan megkenem csokival

a másikat barack ízzel
majd meghintem a durvára tört dióval

szalvétára hajtom

és jól megtömöm vele a bendőm.
Mindenkinek jó étvágyat most megyek az ágyba még hunyok egy két órát meló előtt.

2014. július 31., csütörtök

Joghurtos sárgabarackos poharas süti, gyors és isteni finom


Itt a sárgabarack szezon de szilva akár bogyós gyümölcsök mint a megy vagy áfonya is finomak ebbe a nem túl bonyolult süteménybe, ha nincs időm de van kedvem egy laza édességhez akkor mindig ezt készítem de lehet úgy is hogy hirtelen vendégek toppantak a házba és akkor állok neki miközben egy kellemes hideg ital társaságában élvezzük a friss sütemény illatait ahogy az orrunk csiklandozza és a látványtól a vendégek hatalmasakat nyelnek, miközben mi tüsténkedünk a konyhában.
Az elkészítési idő nem több mint negyven perc ha jól beosztjuk az időnket és mindenünk van otthon a hozzávalókból.
Először is kapcsoljuk be a sütőt hogy mire kész vagyunk forró legyen 175-180 fok
Csapjunk is bele. Itt mindent a joghurtos poharunkkal fogunk mérni így azt ne dobjuk ki, mossuk ki miután kiürítettük a tálba a tartalmát, törölgessük el szépen és indulhat a méricskélés, mindent egy nagy keverőtálba zutty !

2 egész tojás (héj nélkül :)
2 pohár natúr joghurt,(vagy kefir vagy nem túl zsíros tejföl)
2 pohár cukor, én csak másfelet használok
1 pohár tiszta napraforgó étolaj(és most ebbe nem jo az olíva!)
4 pohár liszt
1 vanílíás cukor
1 csomag sütőpor
Ha már minden benne a keverőtálba akkor vegyük elő a robot gépet vagy a jól remegő kis kezünkbe egy habverőt és közepes fokozaton határozott gyorsasággal keverjük simára a tésztánkat ha mindent jól csináltunk piskótatészta sűrűséget kapunk.

Egy habkanál segítségével simítsuk egy kisütőpapírozott tepsibe, nyomkodjunk bele fahéjjas vagy sima porcukorba mártott gyümölcsöket és süssük meg kb 20-25 perc alatt arany barnára. Arra vigyázzunk bármilyen gyümölcs jó bele de ami nagyon sok levet enged mint az őszibarack azt nem ajánlom mert eláztatja a tésztát. Gyerekeknek készíthetjük még francia drazséval, M&M cukorkával megszórva a gyümölcsökhöz harmonizál még a durvára tört dió, mogyoró is, és tálalhatjuk, szörppel ,szorbettal, fagyival, tejszínhabbal, sodóval vagy csak lazán egy kávé mellé kevés porcukorral meghintve.

Legyen csodálatos napotok és mindenkinek kellemes nassolást!

2014. június 23., hétfő

A kert, és hogy hogyan gondolkozz másképpen a világról...

Egyszerűen csak ráakadtam erre a videóra, és én nagyon szeretem a kerti munkát mégis ámulattal csodáltam végig ahogy ez az apró kis anyóka milyen okos dolgot talált ki, és milyen jól gondolkozik. Ha van egy pár felesleges perced akkor ajánlom neked, meg akkor is ha van kerted de nem igazán van időd vele foglalkozni. Olyan kis titkot mutatok most neked ami szebbé teheti a napjaid, és most ehhez még csak főzni sem kell, sőtt még túl sokat dolgoznod sem. ;)